Orbán-Caputová találkozó

2019.07.11. 16:39

Évről évre jobb a magyar-szlovák viszony

Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A visegrádi együttműködésről, a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel, akit a Karmelita kolostorban fogadott csütörtök délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett.

A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar-szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország.

Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely „stratégiai kérdés Közép-Európa számára”, főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül – közölte Havasi Bertalan.

Borítókép:

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Zuzana Caputová szlovák elnököt Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. július 11-én.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!