Iskolaváltás

2018.02.09. 10:55

OH: nyilvánosak a középiskolai központi felvételi eredményei

A diákok február 19-ig jelentkezhetnek az egyes intézményekbe – közölte az Oktatási Hivatal pénteken. Ez a lehetőség a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban továbbtanulni szándékozókat érinti.

A hivatal közleménye szerint a középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait (tanulói adatlap és jelentkezési lapok) a tanulók általános iskolái töltik ki.

A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban továbbtanulni szándékozóknak a lapokat egyénileg kell kitölteniük az OH honlapján elérhető KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program erre létrehozott felületén.

A kitöltött dokumentumokat – a tájékoztatóban leírtak szerint – aláírva el kell juttatni a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az OH-hoz. A kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására már nincs lehetőség, a hivatal a korábbi tanévek felvételi nyomtatványait nem fogadja el – hívták fel a figyelmet.

Az OH több mint 90 százalékban feldolgozta a központi írásbeli felvételivizsga-dolgozatok eredményeit, és honlapján nyilvánosságra hozta azok átlagait és eloszlását. Így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottan dönthetik el, hogy mely iskolákba jelentkeznek.

A 8. évfolyamosok átlagpontszáma matematikából 18,3 pont, magyar nyelvből 32,9, az összesített eredmények átlaga pedig 51,2 pont lett. A hatodikosok matematikából átlagosan 33,8, magyar nyelvből 30,6 pontot szereztek. Az összesített átlag 64,4 pont. A negyedikesek matematikából 32,8, magyar nyelvből 35,7 pontot értek el átlagosan. Náluk az összesített eredmény átlaga 68,5 pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!