Nehéz ügy...

2020.11.12. 06:36

Nyomozás vizsgálja az ausztrál hadsereg Afganisztánban elkövetett háborús bűncselekményeit

Különleges nyomozót neveznek ki az ausztrál hadsereg Afganisztánban elkövetett esetleges háborús bűncselekményeinek felderítésére – jelentette be csütörtökön Scott Morrison ausztrál miniszterelnök Canberrában.

A bejelentés hátterében az áll, hogy a jövő héten hozzák nyilvánosságra az Afganisztánban szolgáló ausztrál katonák 2005 és 2016 közötti viselt dolgaival foglalkozó – régóta várt – jelentést. Morrison úgy fogalmazott, hogy

a dokumentum „nehéz és kemény híreket fog tartalmazni az ausztrálok számára”.

„Jelentős számú incidenst, illetve ügyet kell még kivizsgálni, és ez a vizsgálat ebből fakadóan bonyolult lesz” – mondta Morrison újságíróknak nyilatkozva.

„Tekintve a súlyos és feltehetőleg bűncselekménynek minősülő kötelezettségszegésekre vonatkozó állításokat, a vizsgálatban felmerült ügyeket ki kell értékelni és ki kell nyomozni, megalapozott vádak esetén pedig bírósági eljárást kell indítani” – tette hozzá.

Az ausztrál fegyveres erők főfelügyelője 2016 óta folytat vizsgálatot Afganisztánban elkövetett állítólagos gyilkosságok és a fegyveres konfliktusokra vonatkozó törvények feltételezett megsértése miatt.

Morrison szerint pénteken kapta kézhez a jelentést, amelynek szerkesztett változatát a jövő héten teszik közzé.

„Nagyon nehéz lesz a szolgálatot teljesítők és a veteránjaink közössége számára”

- jelentette ki Morrison.

„Mindannyiunk számára nehéz lesz”

- fűzte hozzá.

Az ausztrál miniszterelnök közölte azt is, hogy egy felügyelőbizottságot is létrehoznak, ezzel biztosítva a jelentésben foglalt ajánlások megvalósítását.

Az idén fény derült arra, hogy az ausztrál fegyveres erők főfelügyelőjének vizsgálata legalább 55 incidensre terjed ki, és ezekben az ügyekben már eddig több mint 330 szemtanút hallgattak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!