Családok éve

2018.01.05. 13:01

Novák Katalin: a fiatalokra is több figyelem irányul

A fiatalokban van a jövő, ezért 2018-ban, a családok évében rájuk is minden eddiginél több figyelem irányul majd – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin kiemelte, a fiatalok továbbtanulását, munkavállalását és családalapítását is számos eszközzel támogatja a kormány.

Az államtitkár a legfrissebb, január elsején életbe lépett intézkedések között említette a nyelvvizsga díjának visszatérítését, a diplomás gyed jogosultsági idejének emelését, valamint az internet áfájának öt százalékra csökkentését.

Emlékeztetett, annak érdekében, hogy minél többen beszéljenek idegen nyelveket, és ezt nyelvvizsgával is igazolhassák, a 35 év alattiak visszakaphatják 34 500 forintos értékhatárig az újabb, legalább középfokú, komplex nyelvvizsga díját.

A fiatalok családalapítását a diplomás gyed jogosultsági idejének egyről két évre emelésével, illetve a folyósított összeg növelésével támogatják. Emellett továbbra is megmarad az első házasoknak járó adókedvezmény, amely az első gyermek születésétől függetlenül két évig vehető igénybe – mondta az államtitkár.

Közölte, a diákhitellel kapcsolatban is számos változás lét életbe.

A képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 már október óta kamatmentes, február 1-jétől pedig az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében felvehető összeget.

Emellett a fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban részt vevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta.

Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik, és a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteriajuttatások körébe – fűzte hozzá.

Szólt arról is, hogy január 1-jétől a diákhitellel rendelkező nők esetében az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél el is engedik a tartozás felét, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy

manapság kevésbé jelent kihívást a fiataloknak munkát találni mint 2010-ben, amikor minden harmadik fiatal munkanélküli volt.

Jelenleg az európai uniós átlag alatt van a fiatalkori munkanélküliség, köszönhetően például a munkahelyvédelmi akciónak, amely a munkaadókat különböző kedvezményekkel ösztönzi arra, hogy 25 év alatti fiatalokat alkalmazzanak, valamint az ifjúsági garanciaprogramnak, amely azon 25 év alatti fiataloknak biztosít képzést vagy munkalehetőséget, akik tartósan, legalább hat hónapja nem tudnak elhelyezkedni.

A fiatalokat segíti továbbá a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjának megtérítése, amit július 1-jétől kérhetnek majd a 20 év alatti fiatalok 25 ezer forintig – közölte Novák Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!