Hortobágyi földek

2017.07.12. 19:05

MSZP: falurombolás a Fidesz agrárpolitikája

Az MSZP ismételten a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát sürgeti a hortobágyi földek ügyében. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz agrárpolitikája sehova nem vezet, csak a falvak lerombolásához.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón felidézte, három évvel ezelőtt Kehi-vizsgálat indult a hortobágyi földeladások ügyében. A szervezet akkor megállapította, hogy nagy eltérések vannak a pályázók által beadott állatállomány és a hivatalos nyilvántartási adatok között – részletezte. Hozzátette: most azt kérte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy a Kehi ismét tartson vizsgálatot, ellenőrizze az akkor feltárt szabálytalanságokat.

A képviselő tudomása szerint sok helyen továbbra sincs meg a pályázatban vállalt állatállomány, és az is előfordul, hogy utaztatják az állatokat. Szólt arról is, hogy a Hajdú-Bihar megyei Egyek községben „elég furcsa” földcsere történt, ugyanis az önkormányzat egyik földterületében egy csere révén az egyik helyi képviselő szerzett tulajdont. Elmondta, Sukorónál az ügyészség olyan következetes volt egy végre nem hajtott földcsere ügyében, ezért megkereste az egyeki ügyben a legfőbb ügyészt, aki feljelentésként kezelte levelét és elrendelte a nyomozást.

Gőgös Zoltán szólt arról is, hogy miközben 151 250 földműves van Magyarországon, mindössze 30 ezer vett állami földet. Az a fajta agrárpolitika, amit a Fidesz művel, sehova nem vezet, csak a falvak lerombolásához – összegzett.

Címkék#MSZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!