Klímavédelem

2019.11.26. 15:13

MSZP: épület- és fűtéskorszerűsítéssel is lehetne tenni a légszennyezettség ellen

Az MSZP elnöke épület- és fűtéskorszerűsítési programokkal érné el, hogy kisebb legyen a légszennyezettség, javuljon a városok levegőjének tisztasága.

Tóth Bertalan keddi budapesti sajtótájékoztatóján – amelyet annak alkalmából tartottak, hogy az MSZP és a Párbeszéd által létrehozott Szociális Demokráciáért Intézet a nap folyamán klímakonferencia-sorozatot indított – elmondta, a lakhatási válság a magas albérleti díjak mellett arról is szól, hogy ma több millióan élnek nem megfelelő lakáskörülmények között, ahol korszerűtlen a fűtés, fával, szénnel fűtenek, vagy a szemetet égetik el.

Ez a fűtési mód okozza a városokban a levegőszennyezést – mutatott rá.

Közölte, épület- és fűtéskorszerűsítési, valamint épületszigetelési programot hirdetnek, ezeket az ellenzéki vezetésű településeken meg is valósítanák. Céljuk az, hogy az emberek képesek legyen más fűtési módot választani, ezzel pedig javulhat a levegő minősége – mondta.

Javasolják, hogy a közműszolgáltatások minimális szintje legyen ingyenes – ismertette. Kérdésre kifejtette: sávos árszabályozási rendszert lehetne bevezetni, és havonta 1-2 köbméter ivóvíz, 15 köbméter földgáz és 30 kilowatt/óra áram díjmentes lenne. E fölött átlagfogyasztásig lenne egy kedvezményes tarifa, afölött pedig megmaradna a jelenlegi díjszabás – magyarázta.

Tóth Bertalan jelezte, javaslataikról konzultálnak a civilekkel és az ellenzéki pártokkal is.

Rögzítette: az MSZP fő politikájába emeli a klímavédelmet, az elnökség ez iránti elkötelezettségét mutatva klímavédelmi ügyvivőnek nevezte ki Bárány Balázs elnökségi tagot.

Bárány Balázs közölte, közérdekű adatigényléssel fordulnak az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz a hétfőn zárult klímavédelmi konzultáció miatt.

Elmondta, a kérdőívet 200 ezren töltötték ki, ami azt jelenti: habár a kormányt nem is érdekli, az emberek mit gondolnak erről, az embereket nagyon is érdekli ez a téma.

A minisztériumtól azt kérik, hogy közölje, napi bontásban hányan töltötték ki a kérdőívet; ismertessék a válaszok kiértékelését, valamint adjanak tájékoztatást arról is, hogy a válaszok feldolgozásába bevonnak-e valamilyen kormányközeli céget – sorolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!