Ország-világ

2021.10.25. 17:45

Morawiecki: Varsó egyenlő bánásmódért fog harcolni az EU-ban

A kormányfő úgy látja, a lengyel helyreállítási terv jóvá nem hagyásával az EB sérti az uniós jogot.

Varsó egyenlő bánásmódért fog harcolni az Európai Unióban (EU), a saját, nem pedig uniós forrásokból fedezett országfejlesztő projektek pedig bizonyítják, hogy Lengyelország hátrányos kezelése nem lehet hatékony – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn.

Morawiecki a Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő program keretében meghirdetett, az önkormányzatoknak szóló, a lengyel kormány saját forrásaiból fedezett pályázati programról elmondta: ennek megvalósítása bizonyítja, hogy az EU „semmiféle diszkrimináló lépései” nem lesznek hatékonyak.

Az önkormányzati pályázati felhívás keretében a varsói kormány az első körben több mint 23 milliárd zlotyt (1,8 ezer milliárd forint) osztott szét.

A Lengyel Megállapodás egészét uniós és a saját forrásokból is fedezik. Az uniós helyreállítási alapból járó eszközöket (58 milliárd euró, vagyis mintegy 21 ezer milliárd forint) viszont az Európai Bizottság (EB) még nem hagyta jóvá. Az Európai Parlament pedig a múlt heti, a lengyel alkotmánybíróságnak az uniós jog és a lengyel alaptörvény viszonyáról szóló döntésére reagáló állásfoglalásában egy sor, Varsóval szembeni intézkedésre szólította fel az EB-t, a többi között arra, hogy utasítsa el a lengyel helyreállítási tervet.

Morawiecki az uniós források esetleges visszavonásáról a Financial Times című lapban hétfőn megjelent interjúban nyilatkozott. Azon kérdésre, Lengyelország kész-e az uniós pénzek miatt megvétózni bizonyos kulcsfontosságú uniós döntéseket, például a klímacsomag elfogadását, a kormányfő úgy reagált:

„Mi is történne, ha az EB kirobbantaná a harmadik világháborút? Amennyiben ezt megtenné, védeni fogjuk jogainkat minden rendelkezésünkre álló fegyverrel”.

Úgy látta: a lengyel helyreállítási terv jóvá nem hagyásával az EB sérti az uniós jogot. Az uniós eszközöket „előbb-utóbb kifizetik” – jegyezte meg, majd folytatta: minél később kerül rá sor, annál erőteljesebb bizonyítéka lesz ez annak, hogy az EB „hátrányos megkülönböztetést, diktátum típusú hozzáállást” alkalmaz.

A késleltetett kifizetés sérti a jogállamiságot

- tette hozzá Morawiecki.

Lengyelország azonban az ilyen nyomásgyakorlás miatt nem mond le szuverenitásáról, a kormány már kölcsönöket vesz fel a magánpiacokon, és egyelőre ezekből fedezi a járvány utáni beruházási terveit

- közölte.

A múlt héten a vezető európai politikusokkal Brüsszelben folytatott beszélgetéseit Morawiecki „nagyon kielégítőnek” nevezte, mindazonáltal megjegyezte:

amennyiben az EB kompromisszumot akar elérni, vissza kell, hogy vonja szeptemberi döntését a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájáról, Varsó „nem a fejéhez nyomott pisztollyal” fog tárgyalni.

Az EB szankciókat kezdeményezett amiatt, hogy Varsó nem hajtja végre az EU Bírósága döntését a kamara felfüggesztéséről.

Morawiecki viszont megerősítette:

Varsó a korábbi tervek alapján a Brüsszel által kifogásolt fegyelmi kamara szétoszlatására készül.

A vonatkozó jogszabály elkészült, legkésőbb az év végéig bemutatják – jelentette be.

Ismételten elutasította, hogy a lengyel-uniós vita nyomán Lengyelország elhagyhatná az EU-t.

Varga Judit: Brüsszel nem tarthat fegyvert a tagállamok fejéhez!

„Nagyon szomorú képet fest magáról az Unió, melynek intézményei nemcsak egymást, hanem a tagállamokat is folyamatosan fenyegetik, miközben saját alapelveikre és alapszerződéseikre fittyet hányva rúgnak fel megállapodásokat.

A magyar és lengyel álláspont továbbra is világos: a jogállamiságot nem lehet a jogállam sérelmével megvédeni.

Kitartunk Lengyelország mellett, nem hagyjuk, hogy Brüsszel túlterjeszkedjen saját hatáskörén” – írja közösségi oldalán a magyar igazságügy miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!