Klímaváltozás

2017.09.20. 06:59

Minél több települést kell bekapcsolni a klímavédelembe

Áder János köztársasági elnök azt javasolta António Guterres ENSZ-főtitkárnak, hogy világszerte bővítsék a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó kezdeményezésben részt vevők körét.

A köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés ülésszakán és a párhuzamosan rendezett környezetvédelmi tanácskozásokon vesz részt.

Áder János kedden, az esti órákban, zárt ajtók mögött tartott klímavédelmi tanácskozáson szólalt fel. A szűk körű állam- és kormányfői megbeszélést António Guterres szervezte az éghajlatváltozás elleni küzdelem legégetőbb kérdéseiről.

Az eszmecserén részt vett Theresa May, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Emmanuel Macron francia államfő, Erna Solberg norvég kormányfő, Stefan Löfven svéd miniszterelnök, a dán kormányfő, a dél-afrikai elnök, a kínai külügyminiszter.

A magyar köztársasági elnök az MTI-t tájékoztatva kiemelte: a tanácskozást az tette jelentőssé és időszerűvé, hogy António Guterres álláspontja szerint Párizs „nem végállomás, hanem csak egy fontos megálló a klímavédelmi harcban”.

„Lehet, hogy három fok is lesz a Föld hőmérsékletének emelkedése, ez pedig nagyon nagy bajok előidézője lehet a tudósok szerint, és ezért további vállalásokra van szükség”

- szögezte le az MTI-nek a köztársasági elnök.

Áder János tapasztalatai szerint az ENSZ-főtitkár szándéka és célja az, hogy ösztönözze a különböző államokat, köztük természetesen a legnagyobb károsanyag-kibocsátókat a további vállalásokra.

A köztársasági elnök kifejtette: „az én témám a szuverén állami szint alatti szereplők bekapcsolása. Ez jelent városokat, tartományokat, szövetségi államokat, amelyek nagyon komoly szerveződéseket kezdtek el az elmúlt években. A legjelentősebb kezdeményezések egyike a kaliforniai kormányzó, Jerry Brown nevéhez fűződik, több mint egymilliárd lakót tömörít. Résztvevői azt vállalták: 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását legalább 80 százalékkal csökkentik, de van olyan résztvevő is, amely 95 százalékos csökkentést szeretne elérni.”

Áder János elmondta: azt javasolta António Guterres főtitkárnak, hogy bővítsék a kezdeményezésben részt vevők körét, és ebben ő szívesen segítene is. Az államfő az MTI-nek hangsúlyozta: Közép-Európából Budapest az egyetlen város, amely tagja e szerveződésnek.

Áder János a keddi tanácskozáson azt is felvetette: javasolni kellene, hogy a szerveződés résztvevői ne csupán 2050-ig szóló vállalást tegyenek le az asztalra, hanem az azt követő tíz évre is vázolják fel elképzeléseiket.

„Ezzel ugyanis részben másokat is ösztönöznének, részben pedig közelebb kerülhetnénk a hőn áhított célhoz, hogy ne fűtsük fel a bolygónkat”

- tette hozzá a magyar köztársasági elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!