Emlékezés

2020.10.31. 12:57

Mindenszentek ünnepén megélhetjük a gondviselésbe vetett bizalmat

Halottak napján és mindenszentek ünnepén „nemcsak a halál miatti félelmet, hanem az isteni gondviselésbe vetett bizalmat is megélhetjük” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be Nagyboldogasszony napján és a bazilika búcsúünnepén az esztergomi bazilikában 2020. augusztus 15-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A bíboros kiemelte:

mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után nem a megsemmisülés következik, hogy az örök boldogságba kaptunk hivatást, és ezen az úton a szentek előttünk járnak.

A világjárvány miatti szorongással terhelt időszakban ezért különösen vigasztaló ez az ünnep mondta.

Kitért arra: az ünnepek idején a katolikus templomokban megtartják a szentmiséket, de ahogy eddig is a híveknek, a szertartást vezető papnak és a ministránsoknak is be kell tartaniuk a szigorú biztonsági előírásokat.

Hozzátette: elhunyt szeretteikért otthon is gyertyát gyújthatnak és imádkozhatnak azok, akik nem tudnak vagy nem szeretnének közösségbe menni.

Imádságunk segíti az elhunytakat, hogy a tisztulás állapotából az örök boldogságra jussanak

fogalmazott.

A bíboros ismertette: a járvány miatt a Szentszék egész novemberre kiterjesztette a szokásos esetben halottak napján, illetve az azt követő héten elnyerhető teljes búcsút, hogy ezzel is mérsékeljék a zsúfoltságot a templomokban, sírkertekben és urnatemetőkben.

Erdő Péter szólt arról, hogy

a kórházakban ápolt koronavírusos betegek, elsősorban a haldoklók lelkipásztori ellátását az összes előírás megtartásával, a lehető legnagyobb óvatosság mellett igyekeznek megszervezni, ahol ezt a kórház engedi, és a beteg kéri.

Megjegyezte, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében ehhez a kórházi engedély mellett külön egyházi jóváhagyás is szükséges.

Elmondta: az egyház különbséget tesz a szentségek között, és különösen járványok idején hangsúlyozza, hogy a legfontosabb a keresztség és a bűnbánat szentsége, illetve a szentségi feloldozás. Ebben az időszakban ezért, amikor senki sem tudhatja, mikor fertőződik meg és mennyire súlyosan betegíti meg a vírus, különösen fontos mindenkinek rendezni a lelki állapotát, hogy tiszta szívvel állhasson Isten előtt.

A járvány, a szembesülés az emberi élet törékenységével mindig alkalom a megtérésre, arra, hogy csak a legfontosabb dolgokra figyeljünk. Így volt ez a régi, nagy járványok idején és így van ma is

tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter mindenszentek napján, vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában misézik, hétfőn, halottak napján este a józsefvárosi Szent József-templomban mutat be szentmisét és imádkozik a koronavírusjárványban elhunytak lelki üdvéért és a betegek gyógyulásáért.

November 1-jén, mindenszentek napján ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Borítókép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be Nagyboldogasszony napján és a bazilika búcsúünnepén az esztergomi bazilikában 2020. augusztus 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!