Kormányzati célok

2018.05.10. 16:49

Minden magyar éljen jólétben!

A kormány célja, hogy polgári jólétet biztosítson Magyarország valamennyi polgárának - jelentette ki Gulyás Gergely a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.

Budapest, 2018. prilis 25. Gulys Gergely, a Fidesz alelnke s delegcijnak vezetje nyilatkozik a sajt kpviselinek az Orszggyls alakul lst elkszt trgyals utn az Orszghzban 2018. prilis 25-n. MTI Fot: Szigetvry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség kijelölt vezetője felhívta rá a figyelmet, hogy mivel a választók megerősítették, hogy támogatják a keresztény kultúra megszilárdítását, az államhatárok védelmét és a családpolitikai intézkedéseket, a kormány céljai nem változtak.

Arra a felvetésre, hogy sokan konszolidációt várnak az új kormánytól, Gulyás Gergely jelezte, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint 2017-ben 13,8 százalékkal emelkedtek az átlagbérek. Mindez együttvéve jelentette és jelenti a konszolidációt – mondta.

A Miniszterelnökség átalakításának terveiről is beszélt, mint mondta: az uniós források koordinációja a Palkovics László vezette innovációs tárcához, az Információs Hivatal a külügyhöz kerül.

Fürjes Balázs vezetésével külön szervezeti egység jön létre, mely Budapest és az agglomeráció állami fejlesztéseivel foglalkozik. A Modern városok programot Gyopáros Alpár koordinálja majd – ez egyébként kiegészül a kistelepülés fejlesztési projekttel.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Balázs dolgozik majd a tárca parlamenti államtitkáraként, azt mondta: a szakember legfontosabb feladatköre az lesz, hogy a napi politikai harcokból kilépve stratégiai kérdésekkel és a minisztériumok közötti koordinációval foglalkozzon. A jövőben a stratégiai és a családügyi kabinetet is a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja.

Gulyás Gergely kitért arra is: szeretné, ha Tarlós István főpolgármester a kormánypártok jelöltjeként indulna a poszt elnyeréséért. Mint mondta, ebben a kormány részéről korrekt és segítő szándékú partnerre talál. Rámutatott, hogy a főváros mindig akkor nyert, amikor a polgári oldal vezette. A Fidesz mindig azt hangoztatta, hogy a nemzet fővárosának sikere az egész ország érdeke – mondta.

Leszögezte azt is: „az önkormányzati törvény módosításáról semmilyen javaslat nincs az asztalon”, vagyis a kétszintű városvezetés és a választási szabályok adottak.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a következő finanszírozási ciklusban a jogállamiság betartásához kívánja kötni a fejlesztési források egy részének kifizetését, Gulyás Gergely azt mondta, az uniós költségvetésre valamennyi tagállamnak rá kell bólintania, vagyis a fenyegetésekből nagyon kevés dolog válhat valóra. Noha a Brexit miatt csökkennek a költségvetési források, a veszteség nem terhelhető kizárólag a kohéziós alapokra vagy a mezőgazdasági támogatásokra. Így összességében jó esélyt lát arra, hogy Magyarország újra a maximális támogatást tudja kiharcolni.

Arról is szólt: a magyar kormány továbbra is elfogadhatatlanak tartja a kötelező kvóták erőltetését és azt, hogy a közösségi joggal ellentétesen ráerőszakolják a migránsok befogadását a tagállamokra. Ez ugyanis nemzeti hatáskör – fűzte hozzá.

A politikus szerint akkor képvisel demokratikus álláspontot az Európai Unió vezetése, ha csak az új Európai Parlament (EP) megválasztását követően dönt migrációs kérdésekben. A legutóbbi EP-választáskor ugyanis a migráció még nem szerepelt az európai politikai élet napirendjén – mondta Gulyás Gergely.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és delegációjának vezetője. Forrás: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!