Ország-világ

2021.04.12. 11:11

Merkely: bármelyik vakcinát adják, el kell fogadni!

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjában nyilatkozva.

Budapest, 2021. április 11. Elõkészíti az orosz Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag második adagját egy asszisztens a fõvárosi Szent Margit Kórház egyik oltópontján 2021. április 11-én. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Merkely Béla hangsúlyozta,

számos olyan tragédiáról hallott, ahol valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust és „szörnyű vége lett a történetnek”.

Kiemelte, az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben, az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás és lesz gyakorlatilag csaknem 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben.

A második oltás ezt követően egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát.

A Semmelweis Egyetem rektora fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra.

Szólt arról is, hogy a két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek, de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.

Merkely Béla aláhúzta,

ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából 5 millió állampolgárt kell beoltani,

de reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy „nyugodt nyarunk legyen” és a járvány ne térjen vissza szeptemberben.

Hangsúlyozta, a brit variánst csak oltással lehet elkerülni, ugyanis olyan nagy a fertőzőképessége, hogy csak idő kérdése, mikor fertőzi át a teljes populációt. Tehát téved az, aki úgy gondolja, a saját beoltása nélkül kialakul a nyájimmunitás – tette hozzá.

Kiemelte, a harmadik hullámot okozó brit variáns nemcsak hatékonyabban fertőz, hanem súlyosabb eseteket is okoz és nem kíméli a fiatalokat sem. Amíg a vad, azaz vuhani vírus esetében minden ember további átlagosan 2,7 embert fertőzött meg, addig a brit mutánsnál ez a szám csaknem 4, emellett jelentős számú 30–60 év közötti fertőzött kerül miatta intenzív osztályra – fejtette ki Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint – a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt – 2–4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.

Merkely Béla felidézte, a második hullámban fertőződött meg a vírus vad változatával, és az influenzától jelentősen eltérő tüneteket tapasztalt, jelentős fájdalmakkal és fáradtságérzettel. Elmondta, a tüneteket egy hétig érezte, a szaglása ugyanakkor öt hónap elteltével sem tért vissza teljesen.

A beszélgetést vezető Áder János hangsúlyozta, „nem lehetünk elég hálásak” azért az ember feletti erőfeszítésért, amelyet az egészségügyben dolgozók nyújtottak a járvány alatt. Hozzátette, a lakosság azzal tud a legtöbbet segíteni nekik, ha beadatják az oltást.

A köztársasági elnök többször hangsúlyozta az oltásra szóló regisztráció fontosságát.

„Nem bújhatunk el a vírus elől, de az oltással nyerhetünk ellene!”

– jelentette ki az államfő, aki a Merkely Béla által elmondottakat úgy összegezte: „Regisztrálni, regisztrálni, regisztrálni és utána pedig elfogadni a felkínált oltásokat!”

Borítókép: Előkészíti az orosz Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag második adagját egy asszisztens a fővárosi Szent Margit Kórház egyik oltópontján 2021. április 11-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!