merénylet

2019.10.10. 10:54

Megkéselték az indonéziai igazságügyi és belbiztonsági minisztert

A tárcavezetőt szúrt sebekkel kórházba szállították – közölte a rendőrség.

A merénylet a jávai Banten tartományban, Pandeglang városban történt. A késsel hadonászó férfi akkor támadt rá Wiranto miniszterre, amikor kiszállt a gépkocsijából. Kétszer hasba szúrta. A helyi médiában megjelent felvételeken látszik, amint a tárcavezető a támadás után a földre zuhan. Wirantót rohamkocsival a helyi kórházba szállították, majd onnan helikopterrel a jakartai katonai kórházba. A rendőrség tájékoztatása szerint a tárcavezető állapota stabil, és tudatánál van.

A támadó megsebesítette a helyi rendőrség vezetőjét is.

A helyszínen tartózkodó rendőrök leteperték a támadót a földre, és elfogták. Feleségét is őrizetbe vették.

Egy rendőrségi szóvivő szerint a támadó az Iszlám Állam dzsihadista szervezet radikalizmusának hatása alatt állt. Egy internetes portál egy helyi terrorcsoporttal hozta őt összefüggésbe.

A 72 éves Wiranto, volt hadseregparancsnok 2016 óta vezette az igazságügyi és belbiztonsági tárcát Joko Widodo államfő kormányában. A nyugalmazott tábornok indulni akart a 2014-es elnökválasztáson, majd elállt a szándékától, és Widodo mögé sorakozott fel.

Jogvédő szervezetek bírálták miniszteri kinevezését az 1999-es kelet-timori függetlenségi népszavazást kísérő véres eseményekben való részvétele miatt. A vérontásban mintegy ezer ember halt meg. Akkoriban Wiranto állt a hadsereg élén. Egy ENSZ-testület és helyi jogvédő csoportok az összegyűjtött bizonyítékok alapján Wirantót tették felelőssé a vérengzésért, de a tábornok tagadta a vádakat.

Májusban a rendőrség őrizetbe vett hat személyt, akik merényletre készültek jakartai állami vezetők, köztük Wiranto ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!