vita

2019.12.16. 14:49

Még mindig nem sikerült megállapodni a leendő kormányról Koszovóban

Két hónappal az előrehozott parlamenti választások után sem sikerült a két győztes pártnak megállapodnia egy leendő koalíciós kormányzásról, így akár az is előfordulhat, hogy újabb voksolást kell kiírni – írta több pristinai újság is hétfőn.

Az október 6-i voksolást az Albin Kurti vezette eddigi ellenzéki, ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg, és a 120 tagú törvényhozásban 32 helyet szerzett. A második helyen az eddig szintén ellenzéki, Isa Mustafa vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) végzett 29 megszerzett mandátummal.

A két párt már az előzetes eredmények ismertetése után megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, de azóta is csak annyit tudni, hogy Koszovó következő miniszterelnöke Albin Kurti lesz.

A híradások szerint nem is a tárcák elosztása okozza a legnagyobb vitát a két fél között, hanem az, hogy ki legyen az ország következő köztársasági elnöke miután Hashim Thaci államfő mandátuma 2021-ben lejár. Isa Mustafa azt szeretné, ha az új államfő az LDK-ból kerülne ki, míg Albin Kurti egyelőre nem hajlandó ennyire előre elkötelezni magát a leendő köztársasági elnök személye mellett, és korábban azt mondta, jobban szeretné, ha az új államfő párton kívüli személy lenne.

A minisztériumok elosztása sem biztos még. A lapok tudni vélik, hogy az Önrendelkezés azt szeretné, ha a leendő köztársasági elnököt ők nevezhetnék meg, a miniszterelnök pedig Albin Kurti lenne, cserébe az LDK-é lenne a házelnöki és egy miniszterelnök-helyettesi poszt, a tíz minisztériumon pedig fele-fele arányban osztoznának. Az LDK egyes politikusai is hajlandók lennének lemondani az államfő kinevezéséről, és a házelnöki posztot is az Önrendelkezésnek adnák, cserébe viszont a kormányfői széket követelnék maguknak.

Annak ellenére, hogy hivatalosan még nem sikerült megállapodnia az Önrendelkezésnek és az LDK-nak, Hashim Thaci december 26-ra összehívta a parlament alakuló ülését. Ezt követően az államfő által kormányalakítással megbízott politikusnak 15 napja lesz arra, hogy bemutassa kormányát, és azt a képviselőház el is fogadja. Amennyiben nem sikerül, az államfő mást bíz meg kormányalakítással. Utóbbi jelölt sikertelensége esetén pedig ismét előrehozott választást kell kiírni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!