csípőszúnyog terjeszti

2019.08.08. 12:01

Már több mint 80 ember vesztette életét dengue-láz miatt Hondurasban

Ez a legnagyobb szám, amelyet valaha feljegyeztek az ebből a betegségből eredő halálesetekről az országban.

Roberto Cosenza hondurasi egészségügyi miniszterhelyettes újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a legutóbbi laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az elmúlt napokban 20 ember e betegségbe halt bele. Hozzátette: az egészségügyi hatóságok további 74 olyan halálesetet tanulmányoznak, amelyet szintén a dengue-láz súlyosabb, vérzéses formája okozhatott.

A hondurasi egészségügyi hatóságok az idén több mint 42 ezer megbetegedést jegyeztek fel, ezek közül 32 553 esetben az úgynevezett hagyományos dengue-lázról van szó, amely nem halálos, a többi esetben pedig vérzéses dengue-lázról van szó, amely halálos lehet.

A hondurasi kormány jelenleg is érvényben tartja a betegséggel szemben július 2-án elrendelt országos riasztást, illetve megkétszerezte az ellenőrzési és megelőzési kampányokat.

A dengue-láz, amelynek kórokozóját az egyiptomi csípőszúnyog terjeszti, a szubtrópusi és trópusi régiókban, főleg Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában előforduló, magas lázzal, ízületi fájdalmakkal és hányással járó fertőző megbetegedés, amelynek szövődményei szélsőséges esetekben halálosak lehetnek.

Roberto Herrera, Honduras emberi jogi biztosa a múlt hétvégén megelőzési és ellenőrzési rendszerek kialakítását kérte a közép-amerikai egészségügyi hatóságoktól a szúnyogokkal szemben, amelyek kórokozói több tucat ember halálát okozták a régióban. A múlt héten például Nicaraguában járványveszélyt hirdettek a dengue-láz rohamos terjedése miatt. Nicaraguában az idén nyolcan haltak meg, és becslések szerint 55 ezren betegedtek meg a kórban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!