közösségi felelősség

2017.09.05. 08:02

Majdnem megfulladt egy kislány a Kecskeméti Fürdőben

Több vendég figyelmén és lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt tragédia. A hullámmedencében egy kislány nagyon hosszú ideig nem jött fel a víz alól, ezt vették észre és kezdték meg a gyermek mentését.

Az esetről egy háromgyermekes győri édesapa, Kozma Tamás írt bejegyzést szombaton a facebookon, ami nagyon gyorsan elterjedt a közösségi oldalon.

A kosárlabdaedzőként és középiskolai testnevelő-tanárként dolgozó férfi szombat délután a kecskeméti hullámfürdőben töltötte szabadidejét, amikor más vendégek jelezték, hogy egy kislány nagyon hosszú ideig nem jött fel a víz alól.

„Én már azt láttam, hogy lóg a feje és a lába, és akkor már tudtam, hogy itt minimum eszméletvesztésről vagy fulladásról lehet szó. Gyorsan odaúsztam, és oldalfekvésben tartottam a kislányt. Kétszer is kihúztam a nyelvét, mert láttam és éreztem a szájzárat. Utána köhögött, vért köpött, majd egy kicsit hányt. Nem volt tiszta a tekintete, görcsösen szorított. Ekkor már mögöttem-felettem valaki hívta a mentőket, ezt hallottam, és elég gyorsan kiértek, mert a következő percekben már felkapták a kislányt és kiszaladtak vele az uszoda térből. Én meg ott maradtam 200-as pulzussal…”

– idézte fel a drámai perceket Kozma Tamás a baon.hu számára, aki nem képzett életmentő vagy egészségügyi szakember, de élmény és kalandpedagógiával is foglalkozott, ott tanulta meg, hogy milyen sokat számít, ha az ember éber és talpraesett.

„Itt a gyorsaság döntött, hogy felismertem, mi van és mit lehet tenni. Komoly lélekjelenlét kell, az biztos, de úgy kellett viselkedni, mintha a sajátom lenne a kislány. Sokan lemeredve álltak, de az is igaz, hogy minden nagyon gyorsan történt”

– folytatta Kozma Tamás, akit érezhetően nagyon megviseltek a történtek, vasárnap is folyamatosan ez foglalkoztatta. Szavaiból kitűnt, aggódik a gyermekért, és reméli, hogy egyszer még összefutnak.

A mentők a kislányt a kecskeméti megyei kórházba szállították. Az információk szerint állapota stabil, jól van. Írtunk az Országos Mentőszolgálatnak is, választ egyelőre nem kaptunk.

Szenes Mártont, a fürdőt üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. igazgatója elmondta, hogy ő a kollégái illetve a fürdővendégek elmondása alapján értesült az esetről, információi szerint

„A kislány a hullámmedencében játszott, ki-be szaladgált, víz alá merült. Az egyik felnőtt vendég vette észre, hogy gyanúsan hosszú ideig maradt lenn a víz alatt, odament, és kihozta a medencéből. A gyermek szerencsére gyorsan eszméletére tért, műszaki vezető és szakápoló kollégám is a helyszínen volt, de a strandról áthívták a Neomedical szakemberét is, és az elsősegély-helyiségben ellátták. Újraélesztésre nem került sor, köznapi nyelven úgy mondanám, a gyermek sok vizet nyelt, végül a mentők elszállították”

A Hírös Sport vezetője hozzátette: a szülők – akik nagyon megijedtek – elismerték, hogy nem figyeltek eléggé a kislányra, nem tartották megfelelően felügyelet alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!