Nemzetpolitika

2017.08.14. 16:16

A magyarság megmaradásának záloga az anyanyelvi oktatás

A kormány hálás minden magyar pedagógusnak, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt, aki a jövő generációinak nevelése mellett a magyarság ügyét, a nemzeti hagyományok átadását is felvállalja – mondta Szilágyi Péter helyettes államtitkár Ráckevén.

Szilágyi Péter a Pest megyei településen köszöntötte az Így tedd rá! második pedagógus tábor és továbbképzés magyarországi, erdélyi, felvidéki, ausztriai, németországi és amerikai magyar pedagógus résztvevőit. Az Így tedd rá! program 2010 óta Magyarország vezető népi játék-, illetve néptáncmódszertani programja, amelynek programgazdája Balatoni Katalin neveléstudományi kutató és néptáncpedagógus.

Nem lehet csak muszájból tanulni

A helyettes államtitkár a több mint száz részt vevő előtt felidézte Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus gondolatait:

„Meg kell tanítani a gyermekeknek azt, hogy önmagukért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyermekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívásokat jelentő helyzeteket”.

Szilágyi Péter elmondta, hogy a külhoni régiókban és a diaszpórában dolgozó pedagógusok sokkal nehezebb helyzetben vannak anyaországi kollégáiknál, mivel nekik a többségi nemzettel való versenyben is helyt kell állniuk. A diaszpórában pedig sokszor önerőből kell megteremteni a tanításhoz szükséges feltételeket – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kormány hálás minden magyar pedagógusnak, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt, aki a jövő generációinak nevelése mellett a magyarság ügyét, a nemzeti hagyományok átadását is felvállalja.

Fejlesztik az oktatást

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy mivel államtitkárságuk fő működési területe az anyaországon kívüli magyarság, igyekeznek mindenben a külföldön dolgozó pedagógusok segítségére lenni, tematikus programokkal támogatják a külhoni oktatás fejlesztését.

A diaszpóra magyarságának oktatásfejlesztéséről szólva a helyettes államtitkár elmondta, hogy e területen is megtették a kezdő lépéseket: kérdőíves felmérést készítettek, hogy általános képet kapjanak a világban működő magyar vasárnapi iskolák fejlesztési igényeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!