Diplomáciai konfliktus

2017.08.25. 10:55

Megszakítjuk a nagyköveti szintű kapcsolatokat Hollandiával

Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, így meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

„Ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés” – tette hozzá. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: arra utasította az ideiglenes ügyvivőt, hogy hétfőn a holland külügyminisztériumban személyesen a lehető leghatározottabban utasítsa vissza a Magyarországot ért rágalmakat és megalapozatlan kijelentéseket, valamint kérjen magyarázatot a holland külügyminisztériumban arra, hogy mik állnak a kijelentések hátterében, a holland nagykövet vajon központi mandátum alapján, vagy a saját elhatározásából cselekedett így.

„Nem elégszünk meg zárt ajtók mögötti magyarázattal”

- szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Hollandia budapesti nagykövete a diplomáciai szokásokat semmibe vevő, messze túllépő, Magyarországot méltóságában és szuverenitásában is megsértő nyilatkozatot tett, amely nagyon ritkán fordul elő, és a dolog súlya miatt újabb diplomáciai lépéseket volt kénytelen tenni.

 „Hollandia budapesti nagykövete egy interjúban gyalázta Magyarországot, ezért nem mellőzhető a holland kormány nyilvános állásfoglalása ebben a kérdésben”

- fogalmazott.

A külügyminiszter elmondta: sok alaptalan vád, méltatlan rágalom és visszautasítandó kijelentés hangzott el az interjúban, de ezek közül is legsúlyosabbnak azt tartja, amikor Magyarország és a terroristák közé gyakorlatikag egyenlőségjelet tesz a holland nagykövet.

„Magyarország álláspontja világos, meg akarjuk védeni az országot, a magyar embereket, Európát és az európai embereket, nem engedjük be az illegális bevándorlókat” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A külügyminiszter bírálta a holland nagykövetnek azt a kijelentését is, amely szerint autós merénylet bárhol megtörténhet.

„Ennél kegyeletsértőbb és érzéketlenebb nyilatkozatot nehéz tenni. Mi soha nem fogjuk elfogadni, hogy Európa olyan kontinens legyen, ahol bárhol előfordulhat autós merénylet, emberek halálát okozva”

- jelentette ki.

Szijjártó Péter közölte azt is: a Magyarországra érkező új holland nagykövetet semmilyen minisztériumban és semmilyen állami intézményben nem fogják fogadni mindaddig, amíg a holland kormány nem ad hivatalos magyarázatot a kijelentésekre.

Kérdésre válaszolva a külügyminiszter jelezte: ha bebizonyosodik, hogy az interjúban nem a nagykövet magánvéleménye jelent meg,

ha a hollandok nem tesznek megfelelő elnézést kérő nyilatkozatot nyilvánosan, akkor a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet hazarendelése hosszú távú lesz, illetve megteszik a még szükségessé váló diplomáciai vagy politikai lépéseket.

Szintén kérdésre válaszolva közölte: mostanáig zárt ajtók mögött, nem nyilvános magyarázatot sem kapott Magyarország.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország több mint ezer éves államisággal rendelkező ország, „nem egy bokszzsák”, és „bőven vége van” annak az időszaknak, amikor egyes külföldi állami vezetők „kitölthették a dühüket” Magyarországon.

Felidézte: 2015-ben az egykori osztrák kancellár „nácizta” Magyarországot, majd szárnyas kapukat építettek a saját határaikra, a horvát miniszterelnök „gyalázta Magyarországot”, aztán néhány nap alatt összeomlott az ellátórendszerük az illegális bevándorlók nyomása alatt és „meglehetősen messze kerültek” a schengeni tagságtól, a román külügyminiszter pedig autistának bélyegezte Magyarországot. Egyikük sincs már hivatalban – jegyezte meg a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter újságírók előtt már csütörtökön is felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította a távozó holland nagykövet nyilatkozatát. Mint hangsúlyozta: különösen határozottan utasítja vissza azt, amikor a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében.

„Ez egy olyan vád, amelyet még a legdurvább vitákat hozó 2015-ös évben sem engedett meg magának szinte senki” – fogalmazott.

Gajus Scheltema a 168 órának adott interjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.

Szijjártó Péter jelezte azt is, amíg a holland nagykövet nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég, egészen biztosan nem fogják fogadni semmilyen szinten.

Örülünk annak, hogy a holland nagykövet hazamegy, remélhetőleg ezt minél előbb megteszi. Ilyet ne engedjen meg magának senki Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben!

- fogalmazott még csütörtökön a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!