Konzuli figyelmeztetés

2017.11.29. 13:02

A magyarokra is veszély leselkedik még Balin

Szerdán megnyitották Bali nemzetközi repülőterét, de az Agung vulkán környékét továbbra is el kell kerülni – figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Balin tartózkodó magyar állampolgárokat.

A szerdán közzétett tájékoztatásban azt írták: a Ngurah Rai nemzetközi repülőteret helyi idő szerint szerda délután ismét megnyitották. A repülőjáratok menetrendjének módosulásai miatt azt javasolják az érintetteknek, hogy utazás előtt tájékozódjanak a légitársaságoknál vagy a repülőtér honlapján.

A hegy közvetlen térségében a tűzhányó aktivitási szintje miatt hármas fokozatú készültségi szint van érvényben. A kráter 6, északkeleti, délkeleti és délnyugati irányban 7,5 kilométer sugarú körzete le van zárva. A konzuli szolgálat azt kéri a környéken tartózkodó magyaroktól, hogy a térséget átmenetileg kerüljék el.

Az Agung vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört, a keletkezett hamu mintegy négyezer méteres magasságba lövellt fel, és térségében sűrű, fekete füst gomolygott. A légtérzárlat turisták tízezreit kényszerítette maradásra a szigeten.

Az indonéziai Bali Jávától keletre, Lombok szigetétől nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a sziget déli részén található.

Borítókép: A Bali szigeti Karangasem lakói átmenetileg elhagyják az otthonukat az Agung-hegy tűzhányójának kitörése miatt 2017. november 26-án.

MTI / AP / Firdia Lisnawati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!