Remény

2017.09.12. 21:46

Levették az altatógépről a várpalotai hintabalesetben megsérült fiút

Pénteken levették a fiamat az altatógépről, azóta kicsit megszorítja a kezemet, és a könnye is folyik néha. Minden apró mozdulatnak nagyon örülök, annak, hogy Krisztofer egyáltalán él – mondta kedden a várpalotai hintabalesetben megsérült tizennyolc éves fiatalember édesanyja.

Máthé Zoltánné a baleset óta Krisztofer mellett tartózkodik a győri kórházban. Az orvosok közölték az asszonnyal, illetve a családdal, hogy az eredmények alapján kicsit jobb a fiú állapota, de arra is utaltak, hogy ne bízzák el magukat – árulta el az asszony a veol.hu megkeresésére. Az édesanya elmondta: tartja magát, ami nagyon nehéz, de a fiának ezt ígérte, mert neki erre van szüksége. – Élnie kell fiamnak – fogalmazott az asszony.

Férje, Zoltán, akivel korábban készített interjút a Veszprém megyei hírportál, naponta érkezik látogatóba Veszprémből, és a szerencsétlenül járt fiú testvérei is rendszeresen jönnek. Krisztofert és édesanyját hét gyermek várja otthon.

Korábban megírtuk: Várpalotán szeptember 2-án egy rendezvényen meghibásodott működés közben egy forgó mérleghinta, öten megsérültek. Krisztofer életveszélyes koponyasérülést szenvedett, emiatt a veszprémi, majd a győri kórházba szállították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!