kiderült

2020.06.10. 18:57

Levél bizonyítja: Karácsony figyelmen kívül hagyta Pokorni szakmai javaslatát

A főpolgármester valótlanságot állított Bajnai utcájának felújításával kapcsolatban.

Levél bizonyítja, hogy Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere arra hívta fel Karácsony Gergely figyelmét, hogy vannak sürgősebb felújításra váró útszakaszok a kerületben, mint a Szarvas Gábor út felújítása, ahol Bajnai Gordon volt kormányfő háza áll – írja a Magyar Nemzet.

Nyilvánvaló, hogy Hegyvidék polgármestere üdvözöl minden olyan munkálatot, amely a helyi lakosokat szolgálja. Ha Karácsony Gergely főpolgármester tényleg – ahogy mondja – szakmai alapon döntött volna a felújításokról, akkor figyelembe vette volna a kerületvezető ajánlását.

A főváros négyéves felújítási programja keretén belül javasoltam több rossz állapotú, néhol balesetveszélyes fővárosi kezelésben lévő út felújítását. A március 17-i e-mailben örömmel láttam, hogy a Szarvas Gábor út, Kútvölgyi út és Tordai út felújítása a 2020-as javaslatban szerepel, viszont két utca kimaradt, ami kerületünk számára nagyon fontos” – írta a döntés kézhezvétele után Pokorni Zoltán a válaszlevelében Dorosz Dávid főpolgármester-helyettesnek.

Hegyvidék kormánypárti polgármestere indoklásában leírta, hogy a forgalmas, rendkívül rossz állapotú Béla király útnak szükséges a mielőbbi felújítása. Emellett a Böszörményi út átépítésének a fontosságára is kitért a kerület vezetője, de Karácsony maradt a saját „szakmai” szempontjai mellett. Mi több, még közösségi oldalán gúnyolódik a kormánypárti kerület nemtetszésén. A főpolgármester több fórumon azt bizonygatta, hogy szakmailag döntött a felújításokról, és Bajnai Gordon utcájának a felújítását kimondottan Pokorni Zoltán kérte.

Igazán jól szórakozom azokon a lakájmédiás cikkeken, miszerint azt az utat bezzeg felújítjuk, ahol Bajnai Gordon lakik. Bajnai Gordon speciel Londonban lakik, ott nem újítunk fel utat. Az ominózus út felújítását a kerület fideszes polgármestere kérte. Okkal tette, hisz van ott két óvoda, egy iskola, két templom, egy közért és lakik sok ember, egyikük se az általam barátként tisztelt Bajnai Gordon – írta Karácsony Gergely a Facebook-posztjában.

Hegyvidék önkormányzata elismeri, hogy a teljes ciklusra – sok másik felújítandó útszakasszal együtt – szerepelt az ajánlásukban a Szarvas Gábor út, de levelek bizonyítják, hogy felhívták a főpolgármester figyelmét a sürgősebb feladatokra.

Januárban sok-sok, köztük több balesetveszélyes, illetve rossz állapotban lévő útszakasz felújítására tett javaslatot a főváros négyéves útfelújítási programja kapcsán. Ezek közül az egyik volt az átlagos állapotban lévő, ám a budapesti közút részéről már tervekkel rendelkező Szarvas Gábor út.

Javaslatainkat a fővárosi önkormányzat gyakorlatilag teljesen elutasította, egyedül a Szarvas Gábor utat vette be az útfelújítási programjába. Finoman szólva is távol áll tehát a valóságtól az az állítás, miszerint a hegyvidéki önkormányzat kérésére újítják fel csak ezt az egy utat. A listánkban szerepeltek balesetveszélyes utak is, amelyek felújítása sokkal sürgetőbb lenne – reagált a Magyar Nemzetnek Karácsony állítására Arató Zsolt, a hegyvidéki önkormányzat sajtófőnöke.

A héten Kovács Péter, a XVI. kerület polgármester kifogásolta Karácsony Gergely szakmai szempontjait, szerinte egyértelműen politikai döntés született. A főpolgármester egy személyben döntött a teljes ciklus felújításairól és a Szarvas Gábor út felújításáról.

Ebből az esetből is látszik, hogy nem szakmai alapon hozták meg a döntéseket, furcsa háttéralkuk kapcsán születhetett erről döntés. A fideszes polgármestereket ezekből a tárgyalásokból kihagyják, ezért csak feltételezni tudjuk, hogy hátsó szobákban, félhomályos világításban döntöttek ezekről a kérdésekről – mondta el Kovács Péter kertvárosi polgármester.

A Magyar Nemzet megírta: Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján azt állította, hogy Pokorni Zoltán, Hegyvidék polgármestere ragaszkodott ahhoz, hogy a Szarvas Gábor út újuljon meg, ahol Bajnai Gordon korábbi kormányfő háza is áll. Igaz, hogy a polgármester elküldött egy hosszú listát, hogy a következő négy évben milyen útszakaszokat újítsanak fel a XII. kerületben, azonban a közepes állapotú Szarvas Gábor út mellé csupán annyi volt indoklásként írva, hogy tervekkel rendelkezik, ezért egyszerű a felújítása.

Arról is beszámolt a Magyar Nemzet, hogy a főpolgármester Csepel és a XVI. kerület után a Hegyvidéket is bünteti, a kormánypárti vezetésű kerülettől hárommilliárd forintot vont el a főpolgármester. A XII. kerületben a főváros korábban a Böszörményi út felújítását már megterveztette, míg a Béla király úton felújítás és vízcsőcsere szerepelt a kerület terveiben.

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés jogkörében eljárva, egy tollvonással vonta vissza a korábbi megállapodásokat, helyette viszont beillesztett egy sürgős felújítást a teljesen átlagos állapotú Szarvas Gábor útra.

Mindemellett három kormánypárti és egy független polgármester vezette kerület a következő négy évben egy méter megújult útszakaszra sem számíthat a főváros által kezelt útjaikon, ezek között van a forgalmas Soroksári út is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!