Kilépés

2020.05.27. 18:02

Leszámolás a Jobbikban: Sneider Tamás távozik

Lemond országgyűlési alelnöki posztjáról és távozik a párt képviselőcsoportjából Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke. Függetlenként folytatja a munkát. A Jobbik volt elnöke azonban a pártból még nem lépett ki, így megindulhat a harc a Jobbikon belül, ami akár újabb pártszakadáshoz is vezethet – írja a Magyar Nemzet.

– A mai napon lemondok a magyar Országgyűlés alelnöki tisztségéről és kilépek a Jobbik parlamenti frakciójából – írta egy Facebook-posztban Sneider Tamás, a párt korábbi elnöke, aki független képviselőként folytatja parlamenti munkáját.

A politikus felidézte, hogy két évvel ezelőtt választották a Jobbik elnökévé, és célként egy szociálisan érzékeny nemzeti néppárt kialakítását jelölte meg. Hozzátette: súlyos helyzetet örökölt meg, amelyben az általa vezetett közösség a teljes anyagi és politikai megsemmisülés szélére sodródott. Sneider arról is írt, hogy a Jobbik elnökeként az első útja „a gyimesbükki ezeréves határhoz vezetett, félreérthetetlenül jelezve: a Jobbik a külhoni magyarság önrendelkezését támogatja”.

– Jakab Péter elnökségének mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot.

Utódom visszatérően – legutóbb a hétfői felszólalásában – keltett hangulatot, ásta mélyebbre az elszakított magyarság és a csonkahoniak közötti szakadékot – írta Sneider. Hozzátette: Jakab a járvány ideje alatt pedig sorozatban szüntette meg számos esetben nagycsaládos, kivétel nélkül elkötelezett jobbikos munkatársak munkaszerződését.

– A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre – olvasható a volt elnök Facebook-posztjában, aki arra utal, hogy ma ülésezett a Jobbik frakcióvezetősége.

– A véleményterror és a megfélemlítés a párton belüli eszköztár része lett – tette hozzá, emlékeztetve, hogy a külhoni magyarok elleni támadások mellett ez a „leszámolási és kizárási procedúra már csak a jéghegy csúcsa”.

Sneider Tamás arról is írt, hogy az elmúlt két évben „ezernyi támadást, nemtelen rágalmat” kellett elszenvednie, hogy megmentse a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, az elnökként eltöltött időszakot pedig sikerként értékelte az önkormányzati választáson elért 10-12 százalékos eredmény tükrében. – Ezt követően számos alkalommal hozott méltatlan helyzetbe az új pártvezetés egy része, aminek végső állomása a visszahívásom szándékának sajtó részére történő kiszivárogtatása, majd nyilvános bejelentése volt – értékelt a volt pártelnök. Bejegyzésében megköszönte támogatóinak, szimpatizánsainak a szolidaritást, és közölte, hogy tovább küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen.

Sneider frakcióból való távozásával pont került annak a konfliktusnak az első szakasza végére, amely a Jobbik új elnöksége és a régi elnök között folyt. A közelmúltban a párt vezetősége úgy határozott, hogy Sneider Tamást elmozdítja az Országgyűlési alelnöki posztról, a döntésnek látszólag semmi előzménye nem volt. Szilágyi György szóvivő úgy magyarázta a döntést, hogy azt szeretnék, ha Sneider a szociális ügyekkel foglalkozna, amiről előzetesen nem tájékoztatták a volt elnököt tudomásunk szerint. A Facebook-posztban arról nem írt Sneider Tamás, hogy kilépne a Jobbikból, de mivel világos, hogy nem tervezi visszaadni a mandátumát, ezért a Jobbik elnöksége rövid úton eltávolíthatja a pártból. Ezzel elkezdődött a Jobbikon belüli harc második szakasza, amennyiben Sneidernek elég támogatója van, a küzdelem akár egy újabb pártszakadáshoz is vezethetne.

Varga-Damm lemondásra szólította fel az elnökséget

Ma, mielőtt elkezdődött volna a frakcióülés, a párt elnöksége és frakcióelnöksége nevében Jakab Péter közölte, hogy nem tartják fenn a frakcióból történő kizárásom indítványát. Közölték, adnak egy második esélyt. Csakhogy én egy ilyen közösséggel, amely megalázta az elmúlt 10 napban Sneider Tamást, Balczó Zoltánt, meggyalázta a párt egész tagságát, a párt parlamenti frakcióját, nem kívánok tovább együtt működni. Nem ők adnak nekem még egy esélyt, hanem most én szólítom fel a Jobbik pártelnökségét, hogy 24 órán belül mondjanak le elnökségi tagságukról, és írják ki a pártban a tisztújítást – írt posztot Varga-Damm Andrea a Facebookon.

Farkas Gergely is kilépett

A mai nappal kiléptem a Jobbik Frakciójából. A továbbiakban nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot. A mostani Jobbik már nem az én közösségem. Nem az én közösségem az, ahol egy nemzeti-konzervatív párt elnökeként Jakab Péter számtalan belső fórumon kijelentette, hogy nem hajlandó jobboldali, nemzeti gondolatokat elmondani beszédeiben, felszólalásaiban, mondván, hogy „azzal baloldali szavazókat riasztanánk el”. Teszi ezt akkor, amikor mindenki tudja, hogy a kormányváltás érdekében nem egy sokadik baloldali pártra van szükség, hanem egy karakteres, nemzeti, jobboldali politikai közösségre, amely vonzó lehet a Fidesz-árvák számára is. Szomorú folytatása ennek a gondolkodásnak, hogy egy nemzeti párt elnökeként Jakab Péter most hétfői felszólalásában már a külhoni magyaroknak adott támogatást kritizálta – írta " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Facebook-oldalán Farkas Gergely országgyűlési képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!