Járvány

2020.10.23. 22:19

Lengyelországban szombattól tovább szigorítanak az intézkedéseken

Az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják

Lengyelországban szombattól tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket – közölte sajtóértekezletén Matuesz Morawiecki kormányfő.

A lengyelországi kórházak járványügyi osztályain jelenleg 18 ezer szabad férőhely áll rendelkezésre – mondta Morawiecki. Elmondta: az intézkedések révén 10-14 napon belül lassítani akarják a járványt, egyébként további szigorításokra lesz szükség, amelyek között a kormányfő a mélyreható gazdasági zárlatot, valamint a határzárt említette.

Szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják – erősítette meg Morawiecki.

A piros zónákban eddig is korlátozták a többi között a vásárlók számát a boltokban, felfüggesztették az edzőtermek és az uszodák működését. Október elején országszerte kötelező lett a szájmaszk köztéri viselése.

Ezen felül Morawiecki közölte: az általános iskolák 4.-8. osztályai távoktatásra térnek át. A középiskolákban a távoktatást hétfőn vezették be.

Emellett betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket, ez alól kivételt jelentenek egy háztartásban élők és egy munkahelyen dolgozók.

Egyelőre két hétre bezárnak az éttermek, amelyek kizárólag elvitelre készíthetnek ételeket. A kormányfő közlése szerint rövidesen bemutatják a többek között a vendéglátóipar támogatását célzó programot. Bezárnak a szanatóriumok is.

A kiskorúak 8 és 16 óra között nem csoportosulhatnak, csak felnőttek kíséretében hagyhatják el otthonaikat.

Morawiecki otthonmaradásra kérte a 70 év feletti, nem munkába járó embereket, közölve egyúttal: elindítják az idősek támogatását – a bevásárlást, a gyógyszerbeszerzést – biztosító programot.

A mintegy 38 millió lakosú Lengyelországban egy nap alatt 13 632 új fertőzöttet regisztráltak, többet, mint eddig bármikor a járvány kitörése óta, 153-an elhunytak, közülük 137-nek a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt.

Egy nap alatt 687-tel, 10 788-re nőtt a koronavírus-fertőzéssel kórházakban kezeltek száma, 851 beteg van lélegeztetőgépen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!