Járvány

2020.06.05. 11:00

Operatív Törzs: továbbra is kedvező járványügyi helyzet van idehaza (videó)

Négyszáz alá csökkent a kórházban ápolt betegek száma, akik közül 21-en vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: M1 / Youtube

Ausztriából, Csehországból és Szlovákiából az állampolgárok hatósági házi karantén elrendelése nélkül beléphetnek hazánkba ma reggel 8 órától

– mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs pénteki online tájékoztatóján – tudósít a Magyar Nemzet.

Hozzátette, az Európai Gazdasági Térség állampolgáraira is vonatkozik az új szabályozás.

Kiss Róbert elmondta azt is,

az autós könnyűzenei koncertek megtarthatók, amikor a résztvevők a rendezvény során a saját gépkocsijukban maradnak.

Az erről szóló rendeletet a Magyar Közlönyben is közzétették. A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését aktívan 854-en használják ma és összesen 9693 karantén van érvényben. A járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma 422-re emelkedett, eddig nyolcvan főt hallgattak ki gyanúsítottként – tájékoztatott.

Személyforgalomban belépőoldalon Nagylak és Csengersima határátkelőhelyeken két-két órás várakozásra kell számítani – közölte a rendőr alezredes.

Az Operatív Törzs teljes sajtótájékoztatóját itt megtekintheti:

Müller Cecília arról beszélt,

továbbra is kedvező járványügyi helyzet van Magyarországon.

Tegnap 16 új pozitív esetet regisztráltak, és 3970 fertőzött volt a járvány kezdete óta. Tegnap hárman vesztették életüket a koronavírus miatt, amivel 542-re emelkedett az elhunytak száma. A gyógyultak száma 2245, egyre többen épülnek fel a betegségből. Ma 1183 fertőzött van, akiknek a 41 százaléka budapesti lakos. A tisztifőorvos beszámolt róla, hogy 400 alá csökkent a kórházban ápolt betegek száma, akik közül 21-en vannak lélegeztetőgépen. A tegnapi 16 esetből hat beteg budapesti lakos. Országosan 100 ezer emberből a járvány teljes időtartama alatt 40 fő betegedett meg, az elhunytak száma pedig 5 fő volt.

Az aktív fertőzöttek közül Budapesten 487 főt tartanak nyilván, Pest megyében 144, Komárom-Esztergomban 135, Nógrádban 22, Csongrád-Csanád 14, Veszprém 5, Szabolcs-Szatmár 6, Győr 5, Hajdú-Bihar 4, Jász-Nagykun-Szolnok 3, Vas 3, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves 2-2, Somogy megyében pedig egy fertőzöttet tartanak nyilván, míg Baranya, Bács-Kiskun és Békés megyében jelenleg egy aktív fertőzött sincs – ismertette a tisztifőorvos.

Egyre csökkenő számokról tudunk beszélni a megfertőződések számát tekintve és növekvőkről a gyógyultak esetén – hangsúlyozta. Épp ezért

a szociális intézményekben feloldották a látogatási tilalmat, de csak a higiénés szabályok pontos betartásával és csak az egészséges bentlakók esetén

– közölte Müller Cecília. Jó idő esetén ajánlják, hogy a szabadban találkozzanak, rossz idő esetében pedig figyeljenek, hogy meglegyen a kellő távolság – tette hozzá.

Fekvő betegek esetében,akik nem tudnak kimenni, a látogatójukhoz engedélyezett a látogatás, abban az esetben, ha egyedül vannak a szobájukban. Több ágyas szobák esetében azonban csak egy ápoltat lehet egyszerre látogatni, és a látogatóknak kötelező a kézmosás és a maszk viselése – mondta Müller Cecília. A tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a kijárási korlátozás továbbra is fennáll, és a fekvőbeteg egészségügyi ellátó intézményekben még nem oldják fel a látogatási tilalmat sem, mert ott jellemzően nagyobb a behurcolás lehetősége, az ottani betegeket jobban kell félteni.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy

a ballagásokat a diákok számára lehetővé teszik a megfelelő távolságtartás és a higiéniás szabályok betartásával.

Az intézményeket arra kérik, figyeljenek oda a szabályok betartására. A szülők részvétele a ballagáson az épületen belül nem javasolt.

Újságírói kérdésre Müller Cecília hangsúlyozta: a járványnak még nincs vége, csupán stabilizálódott a járványügyi helyzet, de az éberséget fent kell tartani.

Összesen 15 aktív fertőzött gyermek van ma Magyarországon, akik 14 éven aluliak

– tette hozzá. Az influenza szokásosnál alacsonyabb mértékű terjedése a koronavírus miatti korlátozásoknak is köszönhető lehet – mutatott rá a tisztifőorvos. Emlékeztetett, az influenzavizsgálatra érkezett mintákat koronavírusra is vizsgálták és akkor azt találták, hogy a több mint ezer mintából összesen csak egyben mutatták ki az új vírust.

Kiss Róbert beszámolt róla, hogy Horvátországból Magyarországra beutazó magyar állampolgárokra a hatályos szabályok vonatkoznak. Koronavírus szűrést végeznek és két hét házi karantént rendelnek el. A horvát kormánnyal rendszeresek az egyeztetések a korlátozások feloldásáról. A magyar román határátkelők ellenőrzése folyamatos, jelenleg is működnek a határátkelők, a teherforgalom viszont csak a kijelölt határátkelőket használhatja. Román állampolgárként a nálunk az agrárágazatban dolgozók léphetnek be az ország területére. Ma 642 ilyen átlépés történt – tájékoztatott Kiss Róbert.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta, hogy

a fertőzés az influenzához hasonlóan lehet, hogy szezonális jellegűvé válik majd, de erre nincsenek bizonyítékok.

A környezeti tényezők inkább csak a terjedést befolyásolják, de a vírus meleg éghajlaton is életképes. Ugyanakkor a vírus érzékeny a napsütésre és gyorsabban elpusztul a napon.

A kórházak esetében fenntartják a látogatási tilalmat, mert még nincs ideje azok feloldásának – erősítette meg Müller Cecília.

Borítóképünk kivágás az Operatív Törzs egyik korábbi sajtótájékoztatójának videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!