V4-ek

2018.03.02. 13:31

Kövér László: átfogó stratégia szükséges a migráció kezelésére

Az európai polgárok életét alapjaiban érintő migrációs válságra olyan fenntartható megoldást kell találni, amely nem szétosztja, hanem megelőzi az Európára háruló migrációs nyomást - mondta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten.

Forrás: MTI Fotó

A politikus a visegrádi államok házelnökeinek találkozóján és parlamenti bizottságainak konferenciáján kiemelte: egyetértve országaik kormányfőivel, a nemzeti érdekeken alapuló, a biztonságpolitikai szempontokat is figyelembe vevő, konszenzussal elfogadandó és átfogó stratégia kidolgozását kell szorgalmazni parlamenti szinten is.

Kövér László rámutatott: amikor az európai értékekről beszélnek, akkor a keresztény civilizációs gyökerekről sem szabad megfeledkezni, s az európai értékek megóvása szorosan kapcsolódik a migrációs válság kezeléséhez.

Értékelése szerint a visegrádi országok parlamenti elnökeinek együttműködése még sosem volt ennyire intenzív, mint a magyar elnökség időszakában. Az Országgyűlés elnöke köszönetet mondott azért, hogy a közös munkában partnerek voltak.

Kiemelte, hogy a visegrádi országok parlamenti találkozói és az elfogadott közös következtetések tovább erősítették a parlamenti együttműködéseket az Európai Unióban és jeles bizonyítékai annak, hogy ezen államok közösen lépnek fel az európai értékek védelméért.

Az Országgyűlés elnöke idézte az unió szerződésének második cikkelyét, miszerint a szervezet az emberi méltóság tiszteletben tartása, szabadság, demokrácia, egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – beleértve a kisebbségekhez tartozók jogait – tiszteletben tartásán alapul.

Kitért a visegrádi országok idén januárban elfogadott, Európa jövőjéről szóló nyilatkozatára is, miszerint fenn kell tartani és meg kell erősíteni az unió egységét, miközben tiszteletben tartják a közös európai értékeket, a tagállamok identitását, sajátosságait.

Kövér László szerint Magyarország és valamennyi visegrádi állam teljes mértékben elismeri a második cikkelyben megfogalmazott értékeket, elfogadja az emberi jogok demokráciában betöltött szerepét.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a jogok alkalmazása a jogszabályokon keresztül, és nem azok politikai eszközként való felhasználásával kell, hogy megtörténjen. E téren is elutasítják a kettős mércét – rögzítette az Országgyűlés elnöke, hozzátéve: emiatt fogadta el a magyar parlament február 20-án a Lengyelország melletti kiállásról szóló határozatot.

Felidézte: a „V4 összeköt” szellemében és annak jegyében, hogy együttműködésük, mint védjegy, konstruktív javaslatokkal jelenjen meg az uniós parlamentközi együttműködésben, az informális házelnöki találkozón megállapodtak arról, hogy tovább erősítik és fejlesztik a szubszidiaritás-vizsgálatokhoz kapcsolódó együttműködésüket. Döntöttek arról is, hogy létrehoznak egy V4-es „gyors reagálású szakértői csoportot” a szubszidiaritási javaslatok sürgősségi egyeztetésére. Kövér László azt javasolta, hogy az európai ügyi bizottságok következő találkozójukon vitassák meg a csoport gyakorlati működésének részleteit.

Az Országgyűlés elnöke néhány példával érzékeltette azt is, hogy véleménye szerint a visegrádi országok parlamenti együttműködése hogyan járul hozzá az európai értékek védelméhez. Elsőként említette a szubszidiaritás elvének érvényesülését és annak védelmét. Meggyőződése, hogy közös parlamenti erőfeszítéseknek köszönhetően megakadályozhatják ezen elv sérelmét. Ennek kapcsán két irányt javasolt az uniós jogalkotási eljárásban: a parlamentek használják ki a zöld lapos eljárás adta kezdeményező fellépés lehetőségeit, illetve vezessék be a parlamentek számára vétójogot biztosító piros lapos eljárást. Erről az Európai Tanács 2016 februári ülésén egyszer már született megegyezés az állam- és kormányfők között – emlékeztetett.

Másodikként kiemelte, hogy a visegrádi parlamenti találkozók közösen elfogadott záródokumentumaiban hitet tesznek az európai integráció kézzelfogható vívmányainak (például kohéziós politika, a négy uniós alapszabadság elvére épülő egységes piac, közös agrárpolitika, közös kül- és biztonságpolitika, schengeni rendszer), illetve ezek eredményeinek megóvása mellett, ami az európai értékek védelmét is szolgálja.

övér László rámutatott: a V4-es értékeket megjeleníthetik közös álláspontokkal, egymást támogató nyilatkozatokkal is a parlamentközi találkozókon, ami szintén hozzájárul az európai közös értékeink védelméhez.

Megemlítette azt is, hogy a parlamenti diplomácia eszközével élve az Európai Unióba törekvő országok parlamentjeinek támogatásában is közös erőfeszítéseket tesznek. Az uniós ikerintézményi és asszisztencia-programokon keresztül az érintett térségek stabilitásához kívánnak hozzájárulni az európai értékek közvetítésével, a legjobb nemzetközi gyakorlatok átadásával, a jogállamiság erősítésére való törekvéssel. Új dimenziót ad az együttműködésnek, hogy először vesznek részt közösen egy Európai Unióba törekvő parlament, a moldovai parlament integrációs felkészítését szolgáló uniós ikerintézményi programban – jegyezte meg.

Borítókép: Kövér László, az Országgyûlés elnöke a visegrádi országok házelnökeinek találkozóján és parlamenti bizottságainak konferenciáján a Parlament Delegációs termében 2018. március 2-án.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!