Diplomáciai siker

2018.05.29. 23:31

Kormányközi munkacsoport keresi a megoldást az ukrán oktatási törvény ügyében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy június második felében összeül a Magyarország által javasolt kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvény kérdésének ügyében.

A tárcavezető azt követően nyilatkozott kedden New Yorkban az MTI-nek, hogy az ENSZ székházában Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel tárgyalt.

A megbeszélést követően elmondta: Magyarország számára ebben az ügyben a legfontosabb a kárpátaljai magyarok védelme, akiknek a jogai nem sérülhetnek. Ugyanakkor „nem a balhé az érdek, hanem a megoldás” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy ezért Magyarország nagyra becsüli és mindenképpen pozitív fejleménynek tekinti, hogy az általa kért feltételek közül egy teljesül a jövő héten, ugyanis az ukrán oktatási miniszter június 5-re konzultációra hívta a magyar nemzeti közösség vezetőit. Remélhetőleg ez a konzultáció sikeres lesz – tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett: az ukrán parlament oktatási bizottsága a közelmúltban 2023-ig kitolta az oktatási törvény végrehajtási periódusát. Most pedig megállapodtak, hogy Beregszászon június második felében sor kerül a kormányközi munkacsoport első ülésére – magyarázta. Megjegyezte: a munkacsoport feladata az lesz, hogy nyomon kövesse a Velencei Bizottság döntéseinek a végrehajtását, valamint a kétoldalú konzultációk sikerét biztosítsa.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a munkacsoport ülésén a két oktatási miniszter, a két külügyi tárcavezető és a kárpátaljai magyarok vezetője vesz részt. Remélhetőleg ez a találkozó újabb jelentős előrelépést jelent, hogy ezt az ügyet a kárpátaljai magyarok érdekében meg tudják oldani – mondta. Hozzáfűzte: „Konzultációkon keresztül vezet el az út a megoldáshoz, és most úgy tűnik, hogy ezt a konzultációs folyamatot megfelelő vágányra tudjuk helyezni.”

Az ukrán parlament által tavaly szeptemberben elfogadott új oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük a szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen cikke kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett. Az 5. osztálytól felfelé minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint a 7. cikk sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!