Kormányhivatalt, pénzt és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi románok

A 27. alkalommal megszervezett Marosfői Nyári Egyetem szerdai napján foglalkozott a számbeli kisebbségben élő, veszélyeztetettnek tekintett székelyföldi román közösségek helyzetével.

Ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását, programjaik állami finanszírozását és parlamenti képviseletet kérnek a székelyföldi románok szervezetei – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A nyári egyetemen Marian Stiopu, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke többek között arra kérte a kormányt, a parlamentet és az elnöki hivatalt, hogy „tegyenek sürgős és határozott lépéseket annak a megakadályozása érdekében, hogy Magyarország végérvényesen kiterjessze társszuverenitását Székelyföldre”, és normalizálják az etnikumközi kapcsolatokat Hargita, Kovászna és Maros megyében.

Marian Stiopu szerint a létrehozandó kormányhivatalnak az lenne a feladata, hogy védje a románok jogait és kulturális identitását, és akadályozza meg a románok etnikai alapú hátrányos megkülönböztetését a térségben.

Úgy vélte, a kormányhivatalt a miniszterelnöknek alárendelt „nemzeti identitás államtanácsosának” kellene vezetnie.

A civil fórum vezetője ugyanakkor azt is kérte, hogy a központi költségvetésből finanszírozzák a székelyföldi románok kulturális projektjeit, intézményeit, egyházi és civil egyesületeit és kiadványait.

Kezdeményezte, hogy alkossanak törvényt, amely biztosítja a három megye románságának képviseletét a parlament alsóházában. Kérte ugyanakkor a kormány támogatását egy Kovászna fürdőváros Vajnafalva (Voinesti) városrészében létrehozandó szabadtéri múzeumhoz, a berecki és vargyasi ortodox templom felújításához, az úzvölgyi katonatemető helyzetének rendezéséhez és egy Erdély történetéről szóló könyv több nyelvű kiadásához.

A székelyföldi román szervezetek fóruma azt is kérte, hogy a parlamenti pártok fogadjanak el egy olyan paktumot, „amelyben ünnepélyesen kijelentik, hogy soha nem fogadják el az etnikai alapú területi autonómiát Romániában”.

Felszólította Románia kormányát, parlamentjét és elnöki hivatalát, hogy határozottan utasítsák el a budapesti kormány „abnormális” beavatkozását Románia belügyeibe.

A román fórum arra kérte a román állam illetékes szerveit, hogy elemezzék a romániai magyarok magyar állampolgárságának, a földtulajdonnal való szabad kereskedésnek, valamint a magyar állam térségbeli stratégiai beruházásainak közép- és hosszú távú következményeit. Azt is javasolta, hogy – szlovák mintára – olyan törvényt fogadjanak el, amelyik megakadályozza, hogy a kettős állampolgárok tisztségeket tölthessenek be a helyi és a központi közigazgatásban.

A székelyföldi román fórum ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy a kormány biztosítsa a Marosvásárhely-Jászvásár, valamint a Brassó-Bákó autópálya megépítését és a brassói repülőtér építésének befejezését.

A fórum kezdeményezte ugyanakkor, hogy Klaus Iohannis államfő sürgősen vigye a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé „a nemzetbiztonságot érintő Kovászna, Hargita és Maros megyei problémákat”, és a védelmi tanács döntsön a szükséges intézkedésekről.

A Marosfői Nyári Egyetemen korábban Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa (a kormány Hargita megyei megbízottja) is nemzeti stratégia kidolgozását és olyan kormányhivatal felállítását szorgalmazta, amely a számbeli kisebbségben élő romániai román közösségekkel foglalkozik. A Maszol.ro portál júliusban közölt tényfeltáró írása szerint a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumában a román szélsőjobboldal erősítette meg pozícióit.

Hozzászólások

távhő Walczer Patrik
Az Erőművek Éjszakáján bárki megtudhatta, hogyan látják el távhővel a lakásokat
lehetőség / 44 perce
Orbán Viktor: visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet
A miniszterelnök a V4-országok kormányfőivel egyetértett abban: valós a veszélye, hogy újabb jelentős migrációs mozgás indul Európa felé.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vanya László 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 21-én, hétfőn, 14 órakor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kustánczi Patrik 19 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 19-én, szombaton, 11 órakor lesz a naszályi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vánkos Józsefné 91 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken, 14 óra 30 perckor lesz a várgesztesi temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szegvári László 75 éves korában rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 17-én csütörtökön, 10 órakor lesz az oroszlányi temetőben (sírnál). A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Brech János tatai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 18-án, pénteken, 15 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ambrus Ottóné Nagy Rozália 87 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 16-án, szerdán, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Hogy várunk, van mire várnunk - talán enyhíti árvaságunk, talán enyhíti rossz kedvünket, ha meg is próbálja hitünket. Az se hihető, hogyha nyár lesz, a kővé fagyott földből sár lesz, hasonlóképp nem lehetetlen, hogy hitet nyer a hitetlen. Szívünk, szavunk is ínséges. De az Úristen hűséges." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya, rokon, barát, kolléga, ismerős Koczka Valéria a Komárom és Vidéke ÁFÉSZ elnöke életének 84. évében 2019. szeptember 25-én csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. október 21-én, hétfőn, 9 óra 45 perckor lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A Vakom Zrt. az elhunytat saját halottjának tekinti. Vakom Zrt.
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Kuti István halálának első évfordulójára. „Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz nekünk szerető szíveddel. Itt hagytál minden álmot, Nem mesélsz már az unokáknak. Eltelt egy év, a fájdalmat leírni nem lehet, Csak letörölni az érted hulló könnyeket.” Szertő feleséged és családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Heimüller Sándor 77 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 15-én, kedden, 11 órakor lesz az oroszlányi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Palotás Istvánné Beckl Teréz 76 éves korában türelemmel és méltósággal viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. október 14-én, hétfőn, 15 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gulrich Józsefné Terike 69 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 12-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Gábor tatai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 12-én, szombaton, 13 órakor lesz Kocson, a református temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Szücs Vince halálának 15. évfordulóján. Felesége, lánya, unokája
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Buzáné Kiss Zsuzsanna 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 11-én, pénteken, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Benczéné Révi Anna Nusi néni 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 11-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek. A gyászoló család
Imádott édesapánk Iványi Sándor hamvasztás utáni, formaságoktól mentes nyilvános polgári búcsúztatását 2019. október 11-én, pénteken, 15 órától tartjuk a Bakonyszombathelyi Benedek Elek Általános Iskola aulájában (2884 Bakonyszombathely, Kossuth u. 55.). A hamvak elhelyezéséről később intézkedünk. Mivel a búcsúztatón a kegyelet virágait fogadni nem tudjuk, kérjük, hogy az erre szánt összeget adományozzák az „Alapítvány a Bakonyszombathelyi Általános Iskoláért” 62900012-15100962-00000000 számú bankszámlára. Mindenkinek, aki megtiszteli családunkat részvétének kifejezésével, nagyon köszönjük az együttérzést!
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Parragi Jánosné Horváth Magdolna 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 9-én, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bera István nyugállományú százados 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 10-én, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben katonai tiszteletadással. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hartmann Jánosné Pluhár Teréz 81 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 9-én, szerdán, 13 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában sohasem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de a hiánya mindig megmarad." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a feledhetetlen Dombai Mátyásné halálának 30. évfordulójára. Szerető gyermekei
komoly veszély / 1 órája
Már alig pár hét után gyulladást okozhat az e-cigi
időjárás / 2 órája
Videón az éjszaka, amikor szinte nappali világosság volt a Dunakanyarban
Kemma.hu
hirdetés / 2 órája
Erőművek éjszakája a Tatabányai Erőműben
(x)
érdekességek / 3 órája
Ötletes gyorstalpalóval okosodhat a bíróságokról
rejtély / 3 órája
Nincs agya, mégis tanul és eszik a titokzatos egysejtű
kezelhető / 3 órája
Csupán egyetlen figyelmeztető jele van a csontritkulásnak