megalapozatlan

2021.03.19. 08:21

Kommunikációs porhintés Karácsonyék feljelentése

Sikerpropagandát építettek volna Karácsonyék arra, hogy mindent megtesznek a 3-as metró klimatizálásáért, de a Magyar Nemzetnek a témában született szerdai cikke – amely a főpolgármester korábbi ígéreteit és nyilatkozatait idézte vissza – ezt meghiúsította.

A lap információi szerint emiatt jelentette be a városvezetés, hogy feljelentést tesz a metrókocsi-felújítás miatt. A BKV vizsgálati anyaga azonban, amire a feljelentést alapozzák, nem igazolja a Városházát. Egyszer ráadásul már született feljelentés az ügyben, de kiderült, hogy az megalapozatlan volt.

Nagy vihart kavart a Városházán a Magyar Nemzet szerdai cikke, amely szerint két gyártó klímaprototípus-rendszerét teszteli a BKV a 3-as metrón, de egyelőre nem tudni, mikor és miből valósulhat meg a légkondicionálás a járműveken. A lap úgy tudja, cikke azért verhette ki a városvezetésnél a biztosítékot, mert

Karácsony Gergelyék pozitív sajtókampányt akartak építeni arra, hogy mindent megtesznek a metró klimatizálásáért,

ezt pedig az írás – amelyben emlékeztettek a főpolgármester korábbi ígéreteire és kapcsolódó nyilatkozataira – meghiúsította. Úgy tudják, kommunikációs válaszlépésnek szánták azt a bejelentést, hogy a fővárosban többséget adó négy párt feljelentést tesz a 3-as metró kocsijainak felújítása ­miatt, miután megkapták a felújítás vizsgálatáról készült BKV-jelentést.

Erről Gy. Németh Erzsébet, a humán területért felelős főpolgármester-helyettes beszélt a Demokratikus Koalíció közösségi oldalára feltöltött, szerda délutáni videóban. A főpolgármester-helyettes azt hangoztatta: már ­régóta mondják, hogy rossz döntés volt új szerelvények vásárlása helyett a „régi kriptaszökevényeket” felújítani, de szerinte az akkori városvezetés meghajolt Orbán Viktor akarata előtt. Kitért arra, hogy az önkormányzati választások után vizsgálatot rendeltek el, amit a BKV független szakértőkkel készíttetett el.

A Gy. Németh által említett szakértői jelentés azonban – amely 2020. ­augusztus óta a városvezetés kezében van – cáfolni látszik a DK-s politikus állításait. A BKV Zrt. által az M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújítása tárgyában megvalósított projekt független szakértői vizsgálata című dokumentum szerint ugyanis „a nagyfelújításra és az új járműbeszerzésekre tényadatokra alapozott költség-haszon elemzés készült. […] Az eredmények egyértelműen alátámasztották, hogy közgazdaságilag és pénzügyileg a megvalósult nagyfelújítás a kedvezőbb megoldás.” Az elemzés szerint „elmondható, hogy a nagyfelújítás akkor is jobb választás volt közgazdasági és pénzügyi értelemben, ha a nagyfelújított metróra a következő években 15 milliárd többletberuházásra (pl. klimatizálás) lesz szükség”.

A vizsgálati jelentést egyébként két hónappal ezelőtt tárgyalta a közlekedési vállalat felügyelőbizottsága, de csak a DK-s tagok akartak a dokumentum alapján feljelentést tenni, amit a többség leszavazott.

Azt, hogy kommunikációs porhintésről van szó, ugyancsak alátámasztja, hogy Gy. Németh korábban már próbálkozott feljelentéssel az ügyben. Három évvel ezelőtt ennek nyomán a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya ismeretlen tettes ellen nyomozást is indított, de a feljelentés megalapozatlannak bizonyult. Idekapcsolódik, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2015 szeptemberében határozatban megerősítette: a BKV mindenben jogszerűen járt el az M3-as metró járműveinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására kiírt tenderen. A KDB jóváhagyta a BKV eljárást lezáró döntését.

„Miért vártak idáig a feljelentéssel?” – tette fel a kérdést a lap érdeklődésére Tarlós István korábbi főpolgármester, aki emlékeztetett rá: annak idején kormányhatározat született arról, hogy a főváros csak a metrókocsik felújítására kap hitelfelvételhez garanciát. Mivel a fővárosnak nem volt pénze, a fővárosi közgyűlés úgy döntött: a járműveket fel kell újítani, különben le kellett volna állítani a 3-as metróvonalat. Ezt pedig a teljes akkori szocialista frakció, benne Horváth Csaba és Tüttő Kata is megszavazta – hangsúlyozta Tarlós István. A fővárosi közgyűlés 2015 tavaszán határozott a felújítás forrásbiztosításának megerősítéséről, amelyet Karácsony Gergely ellenzéki képviselőként megszavazott.

Tarlós István megjegyezte: régóta biztatja a jelenlegi városvezetést, hogy tegyenek feljelentést az általuk kifogásolt minden ügyben. Értetlenségét fejezte ki, hogy miért vártak eddig. A volt főpolgármester kitért rá: a Karácsonyék által létrehozott fővárosi vizsgálóbizottság – amely tavaly október óta össze sem ült – nem vizsgálta a metrókocsi-felújítás vagy az állatkerti biodóm ügyét, ezek kapcsán utóbb mégis feljelentést tettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!