Ország-világ

2021.07.11. 12:15

Kínos esetek sora jellemzi Gyurcsány politikai pályáját

Gyakran okozott már botrányos pillanatokat a Demokratikus Koalíció elnöke, aki a héten egy gyöngyösi utcafórumon borzolta a kedélyeket.

A héten a gyöngyösi utcafórumon élt át kellemetlen szituációt Gyurcsány Ferenc, amikor egy lelkes rajongója próbált éppen szelfit készíteni vele, a DK elnöke azonban elvesztette az egyensúlyát és majdnem betört egy kirakatot – olvasható a Ripost cikkében. Az eset miatt később a közösségi oldalán magyarázkodott a baloldal bukott miniszterelnöke.

Gyurcsány szerint csak „megbillentek szelfizés közben” a nagy melegben.
Fotó: Facebook

Ugyanakkor nem ez volt az első kínos vagy éppen botrányos szituáció, ami Gyurcsány Ferenccel történt – írja a Magyar Nemzet -, mivel a nyelvbotlások sem állnak távol tőle, amik közül a legemlékezetesebb minden bizonnyal, amikor a 2018-as országgyűlési választások éjszakáján egyes szavazóköröknél tapasztalható sorban állást úgy kommentálta, hogy

„kígyók, kígyóznak”.

Szintén a 2018-as választások idejéhez kapcsolódik, amikor egy sajtótájékoztatón azt találta mondani Gyurcsány, hogy

„az MSZP és a DK megállapodásának a lényege, hogy le kell váltani a DK-t… Nem így van! Kezdjük újra! Az MSZP és a DK megállapodásának a lényege, hogy le kell váltani a kormányt.”

Gyurcsány ezután tovább fokozta a bajt, amikor elárulta a jelenlévőknek, hogy a legnagyobb kétjegyű prímszám a 11, majd kis segítség után javított: a legkisebb két számjegyű prímszám 11, majd némi hezitálással, de bemondta, hogy a legnagyobb a 97.

Visszamenve az időben, további kínos eseteket is találni Gyurcsánytól, mint az ugyancsak klasszikussá vált „essen rám a terépcsecső” kifejezés, vagy amikor miniszterelnökként „összecsórt fontokról” beszélt összeforrt csontok helyett. Még 2016-ban valóságos találgatáslavinát indított el Gyurcsány, amikor az ATV Start című műsorában vagyonnyilatkozatáról faggatták a politikust, ő pedig az egyik kérdésnél lassan felemelkedett egy kicsit a székről, majd különös hang hallatszott.

A fiatalok társaságát kereső és gyakran megtaláló Gyurcsány viselkedését olykor a baloldali politikustársai is soknak érzik, mivel egy tüntetést követően Fekete-Győr András a Facebookon kritizálta Gyurcsányt. A Momentum elnöke akkor közölte, hogy Gyurcsány csak a program közepén érkezett meg kíséretével. A viselkedését úgy kommentálta, hogy

„enyhén szólva is ciki, ha az első dolga a szónok meghallgatása helyett pózolni és interjúkat adni”.

A két politikus tavaly nyáron már egy egészen furcsa találkozót hozott össze, amikor Tihanyban, egy Momentum-pult előtt találkoztak, tudósítók gyűrűjében.

Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András riporterek kereszttüzében
Fotó: Facebook

2016-ban Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott a Facebookon, hogy „úgy látom, ha Horn Gyula élne, akkor a DK tagja lenne”. A DK elnökének akkori kijelentését erősen megkérdőjelezi egy 2007-es felvétel, amin Horn közli Gyurcsánnyal, hogy

„nem szenvedsz a szerénység betegségétől”.

Ezután Gyurcsány harsányan köszöntötte a „hetvenéves” Horn Gyulát, akinek épp a hetvenötödik születésnapját ünnepelték, majd a bajt tovább tetézve – kínos jelenetek közepette – letessékelte Hornt a szónoki emelvényről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!