Halálos áldozat

2017.10.20. 17:47

Merénylő támadt a vásárlókra egy lengyel plázában

Késsel támadt több emberre egy férfi péntek délután egy lengyelországi bevásárlóközpontban. Egyik áldozata, egy 50 éves nő kórházba szállítása után belehalt sebeibe – közölte a rendőrség.

A késelés nyolc áldozata közül további öt állapota súlyos. Az áldozatokat három kórházba vitték: a helyi, Stalowa Wola-i mellett Tarnobrzeg és Sandomierz városok kórházaiba.

Az eset a délkelet-lengyelországi Stalowa Wola városában történt. A tettest vásárlók fogták le, míg nem érkezett meg a rendőrség.

A férfi 27 éves, lengyel állampolgár és helyi lakos. A rendőrség közlése szerint zavartnak tűnik, tettének indítékára eddig nem tudott magyarázatot adni. Szondás alkoholteszt alapján józan volt tette elkövetésekor. Vérvizsgálatának még nincs meg az eredménye, így nem tudni, hogy támadásakor valamilyen szer befolyása alatt állt-e.

A rendőrség szerint semmi nem utal arra, hogy a támadásnak terrorista indítéka vagy valamilyen ideológiai háttere lett volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!