Covid–19

2021.11.22. 12:59

Kásler Miklós: minden az oltás mellett szól!

Minden a koronavírus elleni oltás mellett szól, az oltás hatékonyságával semmi nem vetekszik – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kásler Miklós szerint ha sokan veszik fel az oltást, le lehet törni a járvány negyedik hullámát.

Hozzátette: minden tudományos eredmény arra mutat, hogy mindenkinek kérnie kell az oltást, illetve a már kétszer beoltottaknak kérniük kell a harmadik dózist is.

A miniszter kitért arra: vizsgálatok szerint a megfertőződés, a kórházba kerülés az oltatlanok esetében 4-6-szoros eséllyel következik be.

Kásler Miklós azt mondta, az első két oltás után az idő előrehaladtával jelentősen csökken a védettség mind az ellenanyag-szintet, mind a sejtes immunitást tekintve, ezt lehet a harmadik oltással ismét 90 százalékra emelni.

Megjegyezte, a koronavírus okozta halálozás rizikója a krónikus betegséggel küzdők - cukorbetegség, szívelégtelenség - esetében három-négyszeres.

Kásler Miklós kijelentette: a magyar egészségügy ugyan heroikus küzdelmet vív, de a legmagasabb szinten helytáll a járványban. Az egészségügyben dolgozók fáradtak, a lelki teher nagy rajtuk, de reményét fejezte ki, hogy az emberek növekvő átoltottságával, kevesebb kórházi esettel az ágazat terhei csökkennek.

A tervezett műtétekről szólva a miniszter azt mondta, 2013-ban 70 ezer ember szerepelt az egészségügyi várólistákon, ezt 2019-re a kormányzat 41 milliárdos támogatásával sikerült 23-24 ezer emberre csökkenteni. A járványidőszak alatt nőtt a várólistákon a betegszám, nagyjából a 2013-as adatok felére - ismertette.

A szakmai kollégiumok tájékoztatása szerint például a csípőprotézis műtéteknél háromnegyed év, a szemműtéteknél fél év. Egyéb területeken pedig - urológia, nőgyógyászat - néhány hetet, néhány hónapot becsült a szakma a várólisták ledolgozásához, ami a 2019-ben mért betegszámokat jelentené - mondta Kásler Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában