Szemétproblémák

2017.08.29. 15:47

A jövő évtől az ukránoknak is szelektíven kellene gyűjteniük a háztartási hulladékot

A kijevi jogalkotók törvényben írták elő Ukrajna lakosainak, hogy a jövő év kezdetétől szelektíven gyűjtsék a háztartási hulladékot, viszont a részleteket, vagyis azt, hogy miként tudják majd ezt végrehajtani, még nem dolgozták ki – mutatott rá a TSZN ukrán hírtelevízió keddi riportjában.

Az ukrán városokban állítólag az európai gyakorlathoz igazodva szelektív hulladékgyűjtő konténereket helyeznének ki külön az üvegeknek, a műanyag- és a papírhulladékoknak. A TSZN rámutatott arra, hogy a több mint 40 millió ukrán lakos mindegyike átlag napi egy kilogramm szemetet „termel”.

Jelenleg Ukrajna területének egyhetedén gondot jelent a hulladék kezelése. Csak a hivatalos szemétlerakók területe 43 ezer négyzetkilométer, ami nagyjából Dánia területének felel meg, miközben a hulladék 40 százaléka újrahasznosítható anyagokból áll.

Zöld aktivisták Kijevben a közelmúltban több szelektív hulladékgyűjtő konténert helyeztek ki az ukrán főváros nagyobb lakótelepein. Céljuk minden bizonnyal az, hogy felmérjék, mennyire környezettudatosak a kijeviek, miközben ez számukra semmilyen anyagi hasznot nem hoz, hiszen Ukrajnában jelenleg a szemétszállítás díja része a többféle kommunális szolgáltatásokért kért havi díjfizetésnek. Ez azt jelenti, hogy egy körzet a helyileg meghatározott átalánydíjat fizeti ki a meghatározott időnkénti szemétkonténerek kiürítéséért, függetlenül attól, hogy azok mennyi szemetet tartalmaznak. Ez a rendszer magától értetődően anyagilag nem ösztönöz senkit a szelektív hulladékgyűjtésre.

A háztartási hulladékok szelektálásában úttörő szerepet vállalt Lemberg (Lviv) városa, amely azóta küzd szemétproblémával, hogy tavaly június elején kigyulladt, majd oltás közben beomlott az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakó a nyugat-ukrajnai város közelében. Az eset komoly sajtóvisszhangot kapott Ukrajnában és külföldön, hiszen a 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban négyen életüket vesztették.

A szemétlerakó kiesése miatt a megyeszékhelynek azóta is komoly gondja, hogy hová vigye a több mint 730 ezer lakosa által termelt háztartási hulladékot, mert a környékbeli szemétlerakók ódzkodnak befogadni az onnan érkező szemetet, emiatt a Lembergből származó háztartási hulladék időről időre megjelenik Ukrajna legkülönfélébb részein mint illegálisan lerakott szemét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!