vége

2020.05.30. 19:53

Jakab Péter miatt kilépett két tag, ezzel megszűnt a zalaegerszegi Jobbik

Kilépett a Jobbikból a párt zalaegerszegi csoportjának két tagja, aminek következtében az alapszervezet megszűnt, hiszen a csoport létszáma a párt szabályzatában meghatározott minimum alá csökkent.

A mai napon a Jobbik Magyarországért Mozgalom Zalaegerszegi szervezetéből két tag kilépett, ezzel az alapszervezet elegendő létszám alá került, és jelenlegi formájában megszűnt létezni – írták a volt zalaegerszegi jobbikosok az Origónak megküldött közleményükben.

Döntésüket Jakab Péter politikai bosszúhadjáratával indokolták meg.

Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni, ehhez a diktatúrához – fogalmaztak. Ahogy az a közlemény szövegéből kiderült, Sneider Tamás volt elnök, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely képviselő távozása volt számukra az utolsó csepp a pohárban.

Mint ismert, szerdán a jobbikos politikusok viharos körülmények között, összehangolva jelentették be kilépésüket a Jobbik parlamenti frakciójából: mindhárman keményen bírálták a pártvezetés diktatórikus módszereit.

Farkas például párton belüli lehallgatásokról, megfigyelésekről és besúgó rendszer kiépítéséről írt posztjában.

Az Origo információi szerint a zalaegerszegi kilépők egyike Nagy Dezső József, aki egyébként a csoport alelnöke is volt. A politikus tavaly októberben még a baloldali pártokat tömörítő Tiéd a Város Egyesület színeiben indult el egyéni képviselőként az önkormányzati választáson. 14 százalékos eredményével nem sikerült mandátumot szereznie, mindössze a harmadik lett a jelöltek között.

Nagy a portál telefonos megkeresésére elismerte, hogy valóban kilépett a Jobbikból, ugyanakkor hozzátette, ezen kívül nem kíván mást mondani.

Az Origo úgy tudja, a két távozóval kilencre csökkent az alapszervezet létszáma, aminek következtében a csoport – papíron – megszűnt, hiszen az nem éri el a párt szabályzatában meghatározott minimumot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!