kisebb balhé

2019.04.17. 07:22

Ismét őrizetbe vették a Pussy Riot egyik aktivistáját

Rövid időre őrizetbe vette a moszkvai rendőrség kedden a Pussy Riot orosz ellenzéki pop punk zenekar egyik tagját – közölték helyi aktivisták.

Forrás: AFP

Fotó: Vasily MAXIMOV

Veronyika Nyikulsina két társával került a hatóságiak fogságába, amikor egy díjkiosztó rendezvényre igyekezett a Nagy Színházba.

A csoport egy másik tagja, Pjotr Verzilov a Twitteren azt írta, hogy Nyikulsinát és társát Aranymaszk-díjra jelölték. Tájékoztatása szerint a rendőrség nem fűzött magyarázatot intézkedéséhez, Nyikulsinát és társait néhány órával később szabadon engedték.

Verzilov és Nyikulsina a 2018-as labdarúgó világbajnokság július 15-i moszkvai döntőjén társaival rendőregyenruhába bújva berohant a pályára. Akciójukkal az orosz rendfenntartó szervek tevékenysége ellen tiltakoztak. A mérkőzés megzavarásáért 15 nap elzárásra ítélték őket.

Tavaly szeptemberben Verzilovot mérgezési tünetekkel egy berlini kórházban kezelték. Előzőleg a 30 éves férfi szokatlan fáradságra panaszkodott, majd egyre súlyosabb mozgás-, beszéd-, és látászavarai támadtak, ezért kórházba szállították Moszkvában, majd Németországba került gyógykezelésre. Az orvosok ugyanakkor nem tudták megállapítani a mérgezés okait, de aktivisták véleménye szerint bűncselekmény történhetett.

Borítókép: Veronyika Nyikulsinát rendőrök kísérik a bíróságon 2018. július 31-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!