tizennyolc terápiás területen

2020.01.10. 19:36

Huszonhat új gyógyszer kap tb-támogatást január közepétől

Bővült a kórházi ellátás során térítésmentesen igénybe vehető készítmények palettája is.

Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási (tb-) támogatást január 15-től – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

Kásler Miklós elmondta, a készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak, összesen tizennyolc terápiás területen.

Bővült a kórházi ellátás során térítésmentesen igénybe vehető készítmények palettája is, és ugyanez elmondható a járóbeteg-ellátás keretében a kiemelt vagy emelt támogatással vényre rendelhető gyógyszerek köréről is. A szóban forgó betegségek kezelésére alkalmas készítmények fogyasztói ára nem egyszer milliós, több millió forintos tétel – említette a tárcavezető.

A miniszter kitért arra, hogy a magyar gyógyszerellátás az utóbbi években gyorsan követte a nemzetközi trendeket, és az új készítmények alapvetően alakították át a terápiák és az ellátás körülményeit.

Mint mondta, 2014 és 2020 között 1323 új gyógyszert fogadott be a társadalombiztosítás, amelyek 118 terápiás területen alkalmazhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!