12°
17°
11°

Magyarország nem hátrál

Nem vonja vissza a kormány a Brüsszel által vitatott menekültügyi törvényt. Magyarország legkeményebb megbüntetéséhez egyelőre nincs meg a többség.

Lázár János kancelláriaminiszter szerint az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott, Magyarországra vonatkozó határozat „baloldali politikai provokáció, nem több és nem kevesebb”. Mint ahogy lapunk is közölte, az Európai Parlament szerdán megszavazta az úgynevezett 7. cikkelyt, amely alapján vizsgálat indult Magyarország ellen, ennek eredményeképpen akár hazánk szavazati jogát is felfüggeszthetik, és az uniós támogatásokat is megkérdőjelezik.

Brüsszelnek legfőképpen a magyar migrációs politika nem tetszik. Mások mellett szeretnék megszüntetni a George Soros amerikai milliárdos civil szervezeteit és az egyetemét érintő jogszabályokat is. Lázár János kifejtette: elindul majd egy egyeztetési mechanizmus, ebből Magyarország kiveszi a részét, válaszol minden megkeresésre.

Egyeztet a kormány Brüsszellel is

„A konstruktív párbeszédben érdekeltek vagyunk”, de lehetetlen dolgokat kérnek, amelyeket nem tudunk és nem akarunk megvalósítani, mert az ellentétes lenne a magyarok érdekeivel – mondta. Hozzátette: lesz, amiben lehetséges az együttműködés, de a kérdések jelentős részében nem. Lázár kitért arra: az EP határozatában felvetődik
a Soros-egyetem sorsa, és a kormány álláspontja szerint a törvény előtt mindenki egyenlő, mindenkinek be kell azt tartania. Mindazonáltal „a kormány nagyvonalú”, és szívesen folytat konzultációt azokkal is, akik nem akarják betartani a törvényt – mondta. Megjegyezte, a kormány eleget tesz a kötelességének, hogy az Európai Bizottsággal is egyeztessen az ügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli/strasbourgi határozatról tegnap egyebek között azt mondta: ostoba dolog Magyarországot pellengérre állítani, amikor az Európai Unió első vagy második legnagyobb növekedését adja, itt csökken a legjobban a munkanélküliség, betartják az összes európai pénzügyi szabályt, csökken az államadósság.

Szolidáris lengyelek

Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament lengyel alelnöke szerint a parlamentnek az a célja a Magyarországgal szembeni határozatával és az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítésével, hogy fékezze a növekedésben az EU régi tagországait gazdaságilag fenyegető tagországokat. Czarnecki hangsúlyozta, hogy ő és a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt összes EP-képviselője a határozat ellen szavazott. Lengyelország, Magyarország és Románia produkálja az EU-ban a legnagyobb GDP-növekedést, ezért gazdasági fenyegetést jelentenek. Nem a jogállamiságról van itt szó, hanem arról, hogy megfegyelmezzék azokat az országokat, amelyek egyre erősebbé válnak gazdaságilag, és fenyegethetik a régi EU-tagországokat”– jelentette ki.

Nem kapna többséget

A szavazati arányok alapján nem kapna többséget az EP-ben az a kezdeményezés, hogy indítsák meg az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen – mondta az M1-nek Tóth Norbert nemzetközi jogász. Az eljárás indításának kezdeményezéséhez elegendő az EP-ben az egyszerű többség, de a megindításhoz kétharmadra van szükség, márpedig szerdán csak a képviselők 58 százaléka állt az indítvány mellé. Hozzátette: az elmarasztaló döntéshez ennél is nagyobb arányú támogatásra van szükség, a végső fázisban pedig legalább egy uniós tagállam biztosan vétózna.

EP: a görögökre és az olaszokra háruló terheket enyhíteni kell

Az Európai Parlament csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén felszólította az európai uniós tagországokat, hogy tartsák magukat a 2015 szeptemberében hozott döntéshez, és ígéreteiknek megfelelően vegyenek át menedékkérőket Olaszországtól és Görögországtól, ezzel is könnyítve adminisztrációs terheiken. Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, fontolja meg, hogy kötelezettségszegési eljárást indít azon tagállamok ellen, amelyek nem tettek eleget a menekültek áthelyezésére vonatkozó ígéreteiknek.

Legolvasottabb

1
Kis híján két áldozata lett a tatai, halálos gyalogosgázolásnak – Friss infók
2
Halálos gázolás történt Tata legforgalmasabb zebrájánál – Helyszíni fotók
3
Súlyos baleset: akkora erővel csapódott be a kamion, hogy kirepült a buszból a sofőr
4
Halálos baleset Agostyán és Tardos között
5
Tatabányai kettős gyilkosság: beismerte szörnyű tettét a 15 éves fiú – Videó, fotó!
Felemelő sztori
125 éves a melltartó
terrorizmus / 6 órája
Egy harmadik férfit is elfogtak a londoni metrómerénylet kapcsán
A 25 éves férfit a walesi Newport városában vették őrizetbe.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szinger József a Cementgyár nyugdíjasa 86 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én, pénteken, 16 órakor lesz a vértestolnai temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
"Ha fejfád mellett ég a gyertya, Látjuk benne arcod, Oda föntről - messzeségből, Karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk mos is, tudjuk, Ugyanúgy mint régen. Drága jó férj, s édesapa sosem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk Pisla Ferenc halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sümegh Imréné született Pente Irén 83 éves korában, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én, pénteken, 15 órakor lesz a naszályi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dobos Árpád életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. szeptember 22-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben, a családi sírnál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
jutalom / 7 órája
Ahol megéri jól tanulni: kalandparkba vitték az eminens diákokat
P. P.
hétköznapi hős / 8 órája
16 ezer eurót talált a metrón egy diáklány, átadta a rendőrségnek 
vb-selejtező / 9 órája
A dánok egy félidőt hagytak női labdarúgóinknak
akár a szimfónia / 9 órája
Október elejétől új darabbal hódít a Thália Színház
egy mindenkiért / 9 órája
A jótékonykodó benzinkutas ismét akcióba lendült
kemma.hu
filléres praktikák / 10 órája
Ragyogni fog otthona ezektől a természetes tisztítószerektől