-1°

Jön az internetadó – megmérheti, mire számíthat

Jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az adó mértéke minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forint lesz a parlamentnek kedden benyújtott 2015. évi adótörvény-javaslat alapján.

Friss: 700 forint lesz a maximális adó

Módosító indítványt nyújt be a Fidesz-frakció a kormány által javasolt internetadó-tervekhez – írja az index.hu. Az új előterjesztés, amit minden bizonnyal meg is szavaz majd a november 4-i parlamenti ülésen a kormánytöbbség, felső korlátot vezet be az új adónemben. Ennek az összege ugyanannyi lesz, mint a telefonadó: havi 700 forint magánszemélyeknek, 5000 forint vállalkozásoknak.

Korábban: Íme néhány tétel

Az internetadó híre kapcsán meg is indult a számolgatás.

A 444.hu listájában például ilyen adatok szerepelnek:
– egy óra Facebook kb. 35 forint
– ötperces útvonaltervezés a Google Térképen: 6 Ft
– egy óra netezés, főként cikkolvasás: 17 Ft
– Orbán Viktor tusványosi beszéde videón: 26 Ft
– az teljes Breaking Bad sorozat letöltése: 31 ezer Ft

Az index.hu infografikát készített, ebből néhány tétel:
– tíz perc Youtube-videózás: 3,2 Ft
– egy órás Spotify-zenehallgatás: 21 Ft
– egy órás Skype-videóchat: 87,8 Ft
– egy átlagos HD-film letöltése: 1245 Ft

Tiltakozók: hat éve a Fidesz, most mások

A 444.hu képernyőképpel dokumentálva emlékeztet: 2008-ban a Fidesz határozottan tiltakozott a netadó bevezetése ellen.

Tiltakozás most is lesz, vagy legalábbis szerveződik vasárnap estére Budapesten. Igaz, az eredeti, Kossuth téri esemény oldala már nem érhető el a Facebookon, az új helyszínre, a József Nádor térre már tízezernél is többen jelezték részvételüket (szerda déli állapot).

A távközlési adót terjesztették ki

A távközlési szolgáltatóknak jelenleg magánszemélyek után 2 forintot, üzleti előfizetők esetében 3 forintot kell fizetniük hívásonként és megkezdett percenként. A küldött üzenetek – szöveges és multimédiás – adója magánszemélyeknél 2 forint, nem magánszemély előfizetőknél pedig 3 forint. Az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb 700 forint lehet, míg cégek esetében 5000 forint.

Csökkenthető az adóalany által fizetendő havi adó az adómegállapítás hónapját megelőzően utoljára benyújtott társasági adóbevallásban bevallott és megfizetett társasági adó egytizenketted részével. A szolgáltatóknak az adót havonta a hívást, üzenetküldést, adatforgalom lebonyolítását követő második hónap 20. napjáig kell megfizetniük.

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány 20 milliárd forint pluszbevételre számít a távközlési adó kiterjesztéséből.

Ennyit kell majd fizetnie

Rendkívűl hasznos tudni, hogy mivel lehet ingyen mérni az internetes adatforgalmunkat Windowsos számítógépeken, iPhone-okon, iPadeken, valamint androidos okostelefonokon és táblagépeken, hiszen minden megkezdett gigabájtnyi adatforgalmazás után 150 forintos adókötelezettséget ír elő a jövőre életbe lépő szabályozás – írja a HVG Tech rovata az internetadó kapcsán. A hírportál ezért össze is gyűjtött néhány programot, amelyek megoldást kínálnak internetes adatforgalmunk ellenőrzésére, így pillanatok alatt megtudhatjuk, hogy pontosan mekkora költséget emészt majd fel a bevezetésre kerülő új adóforma.

Legolvasottabb

1
Napi menü – Tröszti Klub Étterem
2
Drámai fotók az 1-es útról: három nő és egy férfi halt meg a halálautóban
3
Tragédia az 1-es úton: négyen meghaltak, hárman megsérültek balesetben
4
Gyilkosság karácsonykor: mindössze 21 éves volt az áldozat
5
Drámai felvételek: kiégett egy busz Tatabányán
gyűrű az ujjon
Eljegyezte szerelmét Ed Sheeran
holtverseny / 5 órája
A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte a A Dal első válogatóját
A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
Gyász
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Ganzler Magdolna Mária tragikus hirtelenséggel 50 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 23-án kedden 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, ravatalára a kegyelet virágait helyezik, s fájdalmunkban együtt érző szívvel osztoznak. A gyászoló család
„Úgy mentél el, mint a madár, elköszönni már nem tudtál, Tied a csönd, a nyugalom, miénk a könny és a fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Alapiné Tatár Mária 2018. január 13-án életének 72. évében elhunyt. Drága halottunkat 2018. január 24-én, szerdán 14 órakor kísérjük utolsó útjára Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Az engesztelő szentmise 2018. január 24-én, szerdán 13 órakor Tatabányán, a bánhidai templomban lesz. Drága emléke szívünkben örökre velünk marad! A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Török István a SPAR központ volt dolgozója 70 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 22-én, hétfőn 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Ferenc a Központi Műhely nyugdíjasa 81 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 20-án, szombaton, 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (új ravatalozó). Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban együtt érző szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Buda Lajosné született Morvai Erzsébet életének 75. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2018. január 20-án, szombaton 15 órakor lesz a kisbéri felső temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Józsefné Felner Ilona, "Pipi" életének 84. évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én, pénteken 14 óra 30 perckor lesz a koppánymonostori temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Ferenc a Hungarokamion volt dolgozója, naszályi lakos 76 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én, pénteken 15 órakor lesz Naszályon, a református temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Korom János 96 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Dávid a bicskei Vincotech Hungária Kft. dolgozója 27 éves korában autóbaleset következtében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 19-én, pénteken, 12 órakor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Karsai Józsefné született Mózes Julianna életének 83. évében elhunyt. Temetése 2018. január 18-án csütörtökön 14 órakor lesz a mocsai református temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Safranek László nyugalmazott rendőr alezredes életének 80. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 18-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban együtt érző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezem feledhetetlen barátnőm Osváth Gyuláné Jutka halálának első évfordulóján. Stróbl Gézáné
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pillmann József az ASG nyugdíjasa 68 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 17-én, szerdán 13 órakor lesz a várgesztesi temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Egri György 80 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 18-án, csütörtökön 13 óra 15 perckor lesz a naszályi római katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Fitos Gyula 56 éves korában, 2017. december 14-én örökre eltávozott. Hamvait a balatonendrédi temetőben helyeztük végső nyugalomra. Gyászolják szülei és gyermekei
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kluber Mihály kamionos 76 éves korában türelemmel viselt betegség után, csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2018. január 17-én, szerdán, 15 órakor lesz a várgesztesi temetőben római katolikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Zakirov Vjacseszlav tanítványainak Szláva bá, vagy Mester életének 73. évében, türelemmel viselt betegségében, 2018. január 1-én eltávozott közülünk. Búcsúztatására és végső nyugalomba helyezésére 2018. január 20-án, szombaton, 11 órakor a tatabányai újtelepi temető régi ravatalozójában kerül sor. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Széplaki József búcsúztatásán megjelentek és gyászunkban őszinte szívvel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Girda György 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 16-án, kedden, 11 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi úti temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fülöp Sándor a Quadrat Kft. nyugdíjasa 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. január 15-én, hétfőn, 11 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
adóbevallás / 8 órája
Adóváltozás: ne ijedjen meg, ha a munkáltatója nemet mond
Dakar-rali / 8 órája
Sainz másodszor diadalmaskodott, osztrák siker a motorosoknál
rendhagyó helyszín / 8 órája
Kétszázezer embernek misézett a perui tengerparton Ferenc pápa
tuti siker / 9 órája
Nincs kedve főzőcskézni? Íme a legegyszerűbb tepsis recept!
szélmalomharc / 10 órája
Ellepték a varjak Szatmárnémetit
autóbérlés másképp / 10 órája
Nemcsak kocsit lopott, de egy férfit is megvert az egyik nyergesi tolvaj