Kárpát-medence

2018.03.02. 13:22

Hátrányos helyzetű külhoni magyarokat segítő program indul

Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását segítő programot indít a Kárpát-medencében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emet) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) több mint 900 millió forintos európai uniós támogatásból – jelentették be pénteken Budapesten.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű magyarokat az országhatáron kívül is.

A projekt keretében a tervek szerint 13 ezer magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű magyar emberhez jutnak majd el – közölte az államtitkár, aki úgy fogalmazott: „bízunk benne, hogy ez sok embernek a szegénység ördögi köréből való kitörést jelenti”.

Azt mondta: egyszerre szociális és nemzetpolitikai cél, hogy minden határon túli magyarnak is „megadjuk az emberhez méltó élet lehetőségét”.

Kozma Imre, az MMSZ elnöke azt mondta, véleménye szerint a program alkalmas arra, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek.

Lőrincz Norbert, a projekt szakmai vezetője közölte: a program három évig tart.

A közreadott sajtóanyag szerint a konzorciumvezető MMSZ és a konzorciumi partner Emet projektje 911 millió forintos uniós támogatásból valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében. A projekt jó gyakorlatok megosztásával, az együttműködés erősítésével, továbbá konkrét társadalmi problémák enyhítésével járul hozzá az egyenlőtlenségek felszámolásához a Kárpát-medencében.

A leghátrányosabb helyzetű területeken, telepi környezetben élőknek a szükségleteikhez igazodó speciális szolgáltatások állnak majd rendelkezésre, hogy hosszú távon esélyt kaphassanak jobb életminőség elérésére – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!