Pedofília

2018.11.21. 19:26

Háromszáz gyereket zaklatott szexuálisan, vádat emeltek ellene

Több mint 300 kiskorúval szemben követett el szexuális visszaélést az a 26 éves férfi, aki ellen a norvég ügyészség emelt vádat – számolt be szerdán a média a legnagyobb ilyen típusú ügyről a skandináv országban.

A vádlott a bűncselekmények legtöbbjét az interneten keresztül követte el, de voltak esetei a közvetlen szexuális visszaélésnek is – tájékoztatott szerdán az NRK norvég közszolgálati műsorszolgáltató.

A vádirat szerint a 26 éves férfi kislánynak adta ki magát számos honlapon, közösségi oldalon és fórumon, hogy áldozatai bizalmába férkőzzön, akiket rávett arra, hogy küldjenek neki olyan felvételeket, amelyeken önkielégítést végeznek, a vádlott cserébe pedig pénzt vagy meztelen felvételeket ígért.

Az ügyészség szerint a vádlott alkalmanként azzal fenyegette meg a fiatalkorúakat, hogy közzéteszi az általuk küldött felvételeket az interneten, ha nem küldenek neki többet. A vádhatóság szerint több mint 16 ezer ilyen felvételt találtak a vádlottnál, aki esetenként személyesen is találkozott egyes áldozataival.

Az áldozatok nem csak norvég kiskorúak, vannak közöttük svédek és dánok is.

A norvég médiumok szerint a vádlott egy 26 éves, alacsonyabb osztályú futballbíró, aki Oslo területén lakott.

Az ügy januárban kerül a bíróságok elé, és várhatóan hónapokig eltart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!