Afrika

2017.10.05. 07:30

Három amerikai katona is meghalt, amikor iszlamisták ütöttek rajta őrjáratukon

Ismeretlen fegyveresek rajtaütésében több nigeri katona életét vesztette a mali határon szerdán – közölték nigeri tisztségviselők. A Radio France Internationale (RFI) francia közszolgálati rádió pedig úgy tudja, hogy amerikai katonák is meghaltak a közös őrjáratot ért támadásban.

Névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők szerint a történtek során az amerikai különleges alakulatok három kommandósa vesztette életét és két másik megsebesült, őket a fővárosba, Niameybe szállították kórházba. Az amerikai hadsereg „zöldsapkásokként” is emlegetett egységének tagjaira vélhetőleg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi ágának harcosai támadhattak – tették hozzá az illetékesek.

Az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága korábban megerősítette, hogy az amerikai és nigeri katonák közös őrjáratát támadás érte az ország délnyugati felében. Az amerikai hadsereg szóvivője ugyanakkor nem kommentálta az RFI értesülését.

Namatta Abubacar, a nigeri Tillabéri régió egyik illetékese szerint eddig öt nigeri katona haláláról tudnak, míg másokat egyelőre eltűntként tartanak számon. Egy nigeri diplomáciai tisztségviselő hozzátette: a támadók Maliból jöttek és a hadsereg több tagját is megölték vagy megsebesítették. Egyik tisztségviselő sem tudta megerősíteni, hogy a nyugat-afrikai ország Agadez nevű városában állomásozó amerikai katonák közül is lettek volna a halottak között.

Az afrikai biztonsági erőket nyugati országok katonái segítik a dzsihadista csoportokkal szemben a szegénység sújtotta, gyéren lakott Száhel-övezet sivatagos térségében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!