Járvány

2020.08.21. 21:53

Ha a világ összefog, a járvány nem fog két évig tartani – reméli a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) abban reménykedik, hogy a koronavírus-járvány rövidebb lesz, mint az 1918-as spanyolnátha, nem tart két évig, ha a világ összefog és sikerült kifejleszteni a védőoltást – közölte pénteken Genfben a szervezet főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz „emberölésnek” minősítette a védőeszközökkel kapcsolatos korrupciót, mivel azok hiányában az egészségügyi dolgozók és az általuk ápolt betegek élete kerül veszélybe.

A SARS-CoV-2 nevű vírus péntek estig világszerte legalább 22 millió 754 ezer 63 embert fertőzött meg, az általa okozott Covid-19-be eddig 794 ezer 814-en haltak bele és 14 millió 580 ezer 774-en gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Globális szinten a világjárvány kissé lassult az elmúlt héten. A legtöbb új fertőzést Indiában (62 900), az Egyesült Államokban (46 700) és Brazíliában jelentették (39 600) az AFP francia hírügynökség számításai szerint. A fertőzések száma Etiópiában nő a leggyorsabban (napi 1400 új fertőzött).

Európában 15 százalékkal több új fertőzöttet jelentettek, mint az előző héten.

Olaszországban 947-tel nőtt a fertőzöttek száma, május közepe óta ez a legrosszabb adat. A fertőzöttek átlagéletkora 34 évre csökkent. Franciaországban az elmúlt napban 4586 fertőzöttet jelentettek, a halálesetek száma 23-mal 30 503-ra nőtt. Az igazolt fertőzöttek száma 234 400. Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár utazási korlátozásokról fog egyeztetni a járvány fékezése céljából.

Pénteken 1033 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Nagy-Britanniából az előző napi 1182 után. További két olyan ember halt meg, akinek 28 napon belül pozitív volt a koronavírus-tesztje, így a halálos áldozatok száma 41 405-re nőtt a nemrégiben bevezetett új számítási módszer szerint.

Pénteken lemondott az ír mezőgazdasági miniszter, mert részt vett egy rendezvényen, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak.

Dara Calleary egyike volt annak a nyolcvan vendégnek, akit az ír parlament golfegyesülete látott vendégül egy szállodában aznap este, amikor az ír kormány korlátozó intézkedéseket fogadott el.

Romániában megállt az új típusú koronavírussal diagnosztizált személyek napi számának növekedése. Az elmúlt 24 órában 1392-vel emelkedett az igazolt fertőzések száma, ami nagyjából az elmúlt két nap esetszámának felel meg. Egy hónappal ezelőtt, július 22-én emelkedett először ezer fölé a napi esetszám, és azóta csak hétfőn jegyeztek ezernél kevesebb új fertőzöttet. A vírusnak tulajdonított 42 új haláleset az elmúlt két hét átlagának felel meg. A vírus megjelenése óta 76 355 ember fertőződött meg Romániában, közülük 34 523-an meggyógyultak, 3196-an meghaltak.

Horvátországban a harmadik egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma, ami annak következménye, hogy az ország megnyitotta határait a turisták előtt

- mondta Vili Beros egészségügyi miniszter. Az elmúlt 24 órában 265-tel nőtt és elérte a 7594-et a fertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 169-re nőtt.

Szlovéniában csütörtökön 38-cal 2574-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Egy új halálesetet történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 130-ra emelkedett. A szlovén kormány csütörtökön tíz újabb országot helyezett „vörös listára”, köztük három uniós tagállamot: Horvátországot, Máltát és Hollandiát. Magyarország továbbra is zöld jelzésű ország, azaz az onnan érkezők korlátozások nélkül utazhatnak Szlovéniába.

Jövő héten 40 ezer ember bevonásával kezdődik meg a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcina klinikai tesztelésének „posztregisztrációs” szakasza, ezzel párhuzamosan pedig az orosz egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok önkéntes alapon történő oltása is. Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 4870-nel 946 976-ra emelkedett az igazolt Covid-19-esetek száma, a halálozások száma 90-nel 16 189-re.

Az elmúlt napban Japánban legalább 1034 ember fertőződött meg az új koronavírussal, az összes fertőzött száma meghaladta a 61,7 ezret. A betegség halálos áldozatainak száma 15 új halálesettel péntekre 1188-ra nőtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!