Ország-világ

2020.10.27. 06:14

Gyurcsánynénak olcsók és tanulatlanok a kétkezi munkából élő magyarok

A DK európai parlamenti képviselője. Gyurcsány Ferenc felesége a magyar emberek millióinak sértegetését ott folytatta, ahol baloldali szövetségesei – többek között Niedermüller Péter, Bangóné Borbély Ildikó, vagy Kóka János – abbahagyták.

„Egyik pártnak sem szabadna tiszteletlenül beszélnie a kétkezi munkásokról” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Fidesz kommunikációs igazgatója annak kapcsán, hogy Dobrev Klára az október 23-i ünnep előestéjén olcsónak és tanulatlannak nevezte a kétkezi munkásokat az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hollik István szerint nem csoda a DK EP-képviselőjének kijelentése, hiszen éppen férje miniszterelnöksége idején építették le az emberek munkahelyét.

„Gyurcsányék már rég elvesztették a közbizalmat, ezzel pedig ismét megerősítették az emberekben, hogy nem lehet rájuk szavazni”

– mondta a lapnak a kommunikációs igazgató.

Dobrev Klára az ATV-n Rónai Egon műsorvezetőnek úgy fogalmazott:

„A Fidesz egész politikája arra épül, hogy olcsó, kiszolgáltatott munkaerővel próbáljuk meg kiszolgálni a multinacionális cégeket.

[…] És lehet, hogy a számok jobban néznek ki, de a számok mögött emberek vannak.

Az az ország amely alapvetően az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan munkások kétkezi munkájára épül, nem versenyképes”

– tette hozzá Gyurcsány felesége.

Nem ez az első, valójában degradáló kijelentése a baloldalnak az utóbbi években. Korábban Kádár Barnabás elmélkedett arról, hogy elvenné a nyugdíjasok szavazati jogát: „Ne menjen el szavazni, hanem hagyja inkább a fiatalokra a döntést, úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit” – írta júliusban közösségi oldalán a szépkorúakról a Momentum egyik alapítója, aki nemrég a taxisofőrökről is lealacsonyító véleménnyel volt. Szerinte „nem lesz a taxisofőrből AI-kutató, se kórházi ápoló”.

Az év is baloldali lealacsonyító nyilatkozattal kezdődött: Erzsébetváros DK-s polgármestere januárban rémisztő képződményeknek nevezte a keresztényeket és a heteroszexuálisokat az ATV egyik műsorában: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, hereto­szexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek” – mondta Niedermüller Péter.

Emlékezetes Bangóné Borbély Ildikó „patkányozása” is, aki szintén ugyanannak a tv-csatornának nyilatkozott: 2019. áprilisban az MSZP-s parlamenti képviselő arra a kérdésre, hogy miért nő a kormánypártok támogatottsága, azt felelte: sok a patkány Magyarországon.

A gyűlöletkeltés a helyi balliberális képviselőktől sem áll távol. A DK komáromi önkormányzati képviselőjelöltje tavaly nyáron a közösségi oldalán birkának titulálta a Fidesz támogatóit, illetve közvetve minden nyugdíjast. Balla István Facebook-bejegyzésében azt írta: „Csökkent a birkahús ára, már csak 9000 forintba kerül egy szavazat.” Az is emlékezetes volt, amikor az SZDSZ-es Kóka János miniszterként egy emberek sokaságát érintő „reformmal” kapcsolatban megjegyezte: „Ha lecsapolják a mocsarat, arról nem kérdezik meg a békákat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!