fenyegetőzés

2019.09.30. 17:54

Gyurcsány: magyarkodjatok csak, elbuktok!

Orbán Viktor miniszterelnököt és a fideszeseket korcsozza Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki azzal is elbüszkélkedett, hogy még véletlenül sem magyar, hanem “kevert”: dél-lengyel származék, német-francia és némi görög, balkáni beütéssel.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Szövegértésbe fogott Gyurcsány Ferenc, aki ma Facebook-oldalán próbálta értelmezni Orbán Viktor Fidesz-kongresszuson elmondott beszédét. A DK pártelnöke egyúttal jól bele is rúgott a magyarokba, a magyarkodókba – írja a PestiSrácok.

Gyurcsánynak öt rövid bekezdés alatt sikerült lekorcsozni a magyar miniszterelnököt, belerúgni a magyarságukra, hazájukra, nemzetükre büszke magyarokba, és bukással fenyegetni, miközben azt is megtudhattuk, hogy Gyurcsány nem magyar, hanem “dél-lengyel származék, német-francia és némi görög, balkáni beütéssel” – értékel a lap.

Orbán Viktor tegnap egyebek mellett arról beszélt a Fidesz kongresszusán, hogy

„Mi vagyunk azok az országok, akik nem brüsszeli birodalmat, hanem az európai nemzetek szövetségét akarjuk. Akik nem akarják magukat bevándorlótársadalommá, kevert néppé átalakítani, hanem meg akarunk maradni annak, akik vagyunk. A keresztény kultúrából kisarjadt büszke európai nemzetek akarunk maradni. ”

Minderre Gyurcsány Ferenc az alábbi mondatokat osztotta meg Facebook-oldalán:

“Nem akarunk kevert nép lenni – mondta tegnap Orbán. Lehet, hogy akkor csomagolnom kell? Egy amerikai cég egy kevés DNS-ből kimutatja, hogy őseid honnan származnak. Én mostanában megcsináltattam géntérképemet. Eszerint döntően kelet-európai, talán dél lengyel származék vagyok, német-francia és némi görög, balkáni beütéssel. Most mi a bánatot csináljak? Lehetek-e így magyar? Nem akarok cinikus lenni. Nem érdekel, hogy a kormányfő milyen ősöktől származik. Mert a magyarság nem a vér, a rög ügye. De nem magyarázom neki. Úgy se értené. Egyébként se passzolna korcs felfogásába. Magyarkodjatok csak! Olyan sokan tették már tönkre A hazát ilyen eszmékkel, hogy felsorolni is nehéz. De van remény. Ezek mind elbuktak. Ahogy Orbán is fog.”

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka, a párt elnöke 2019. június 19-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!