Ország-világ

2020.08.01. 21:58

Gyurcsány Ferenc fenyegetőzése a politikusbűnözés minősített esete

A bukott miniszterelnök nem csak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki őket támogatja.

A Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, ráadásul Gyurcsány Ferenc legutóbbi kirohanása a politikusbűnözés minősített esete – mondta az Origónak Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a bukott miniszterelnök nem csak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki őket támogatja.

Mint azt korábban az Origó írta, a baloldal jelenlegi vezetője, Gyurcsány Ferenc azt írta közösségi oldalán, hogy földönfutóvá teszi a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azért, mert őt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a Demokratikus Koalíció vezetői megrögzött fenyegetőzők, de ez a mostani a politikusbűnözés minősített esete, ha ártatlan közszolgákat fenyegetnek börtönnel, vagy akár teljes vagyonelkobzással.

Az alkotmányjogász felidézte, hogy 2017-ben Gyurcsányék ügyészeket és bírákat fenyegettek meg börtönnel a sukorói telekcserével kapcsolatos ügyben, amikor Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot börtönre ítélték.

Sőt, akkor a DK-s Varju László nemcsak ügyészeket és bírákat, hanem a legfőbb ügyészt és az Országos Bírói Hivatal elnökét is elzárással fenyegette meg.

Egy évvel később a Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott, hogy elküldik a közigazgatásban azokat, akik szerintük nem megfelelően végzik a dolgukat, ezzel a baloldali párt vezetője egyes értékelések szerint közel 80 ezer köztisztviselőt és több százezer közalkalmazottat fenyegetett meg. A céljuk egyértelmű:

meg akarják törni azokat a tisztességes, nemzeti érzelmű magyarokat, akik nem hajlandóak meghajolni a Brüsszel-barát, bevándorláspárti, globalista baloldal előtt.

Végezetül azt is rögzíteni kell – mondta a Századvég jogi szakértője -, hogy természetesen semmi félnivalója nincs a DK által célkeresztbe vett közszolgáknak, és könnyen lehet, hogy egyszer a radikális baloldali fenyegetők tényleges jogi elszámoltatására kerülhet sor.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgató szerint ismét bebizonyosodott, hogy

a magukat liberálisnak vallók a legkevésbé toleránsak és elfogadók azokkal szemben, akik mást gondolnak,

máshogy gondolkodnak, és ebben a Gyurcsány-posztban is ez jelentkezik.

Boros Bánk Levente szerint a művészvilág döntően liberális, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, amelyik most már évtizedek óta, legalább harminc éve, de talán még régebb óta meghatározza a magyar kultúrát. Amikor ők kerülnek pozícióba, amikor ők döntenek pénzekről, szerepekről., akkor az rendben van, akkor azt kultúrának hívják.

Abban a pillanatban, hogy számukra nem tetsző intézmények jönnek létre, nem csak hogy nem tudják ezt elfogadni, hanem már fenyegetőznek is,

és ebben a posztban nem csak Vidnyánszky Attilát fenyegette meg, hanem már mindenkit, aki őket támogatja. Ezt hívják liberálbolsevizmusnak. Az elemző párhuzamot vont a II. világháború utáni Magyarországgal, amikor minden, ami nem ők, ami nem kommunista, az törlendő volt, ez a bolsevizmus alapvetése, vagyis a múltat végképp eltörölni és a világ proletárjai egyesüljetek!

Azt tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc miért fogalmaz így

- folytatta Boros -,

mert a sajátjaihoz próbál beszélni.

De nem ő az első a baloldalon, aki nemcsak az utóbbi években, az utóbbi hetekben is már forradalomért és vérért kiált, gyakorlatilag az országot kettéosztja jókra és rosszakra, a rosszak pusztuljanak, a jók pedig ők – mondta az Origónak Boros Bánk Levente.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!