vád

2019.11.07. 05:55

Gyerekek halála miatt mondott le a kolumbiai védelmi miniszter

Lemondott posztjáról szerdán Guillermo Botero kolumbiai védelmi miniszter, akit megvádoltak azzal, hogy eltitkolta egy gerillatábor gyermekek halálával járó lebombázását.

„Védelmi miniszterként kötelességem megfelelően értelmezni a politikai helyzetet, ennélfogva úgy döntöttem, hogy lemondok a miniszteri posztról” – jelentette be közleményében Botero.

A védelmi tárca vezetője ellen bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek a bogotái parlamentben, miután Roy Barreras szenátor feltárta, hogy hét gyermek halt meg, amikor a hadsereg lebombázta a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű egykori gerillaszervezet harcát folytatni akaró „szakadár” gerillák egyik táborát.

Barreras szerint a gyermek áldozatok 12 és 17 év közötti életkorban voltak. A hadsereg azt állította, nem volt tudomása arról, hogy a gerillatáborban gyermekek is vannak.

A miniszter helyzetét több más botrány is megtépázta, köztük azok az állítások, melyek szerint a hadsereg gyilkolta meg a FARC két volt harcosát.

Ivan Duque kolumbiai elnök szerdán elfogadta Botero lemondását, Twitter-üzenetében ugyanakkor méltatta eddigi tevékenységét. Helyére ügyvivő miniszterként a hadsereg eddigi parancsnokát, Luis Fernando Navarrót nevezte ki.

A FARC 2016 novemberében békemegállapodást írt alá a kolumbiai kormánnyal, véget vetve a dél-amerikai országban mintegy ötven éven át tartó polgárháborús cselekményeknek, amelyekben több mint 260 ezren haltak meg és 6,9 millióan kényszerültek elmenekülni lakóhelyükről.

A megállapodás nyomán a FARC politikai párttá alakult. Több ezer egykori harcosa azonban ismét fegyvert fogott, a gazdasági lehetőségek hiányára, megbélyegzésükre, valamint az ellenük elkövetett erőszakos cselekményekre hivatkozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!