Ország-világ

2020.08.10. 22:37

Folytatódik a DK–Momentum-háború

Göd felfüggesztett polgármesterének ügye felszínre hozta az ellenzék két szélsőbaloldali pártjának, a DK-nak és a Momentumnak a viszályát.

Bár a két pártelnök a hétvégén a nyílt színen kibékült, újra folytatódott a csata, a gödi DK egyik politikusa, Szilágyi László facebookos bejelentése legalábbis erre utal – értékeli a Magyar Nemzet.

Az elmúlt hetekben elindult Göd fejlődése. Nyugodt körülmények között megindult a munka, előremutató döntések születtek. Balogh Csaba nélkül végre Göd érdeke érvényesült. Oltásprogram indult, megindult a körzetek fejlesztése, óvodabővítésről döntöttünk közösen pártállástól függetlenül. A múlt hét eseményei után bebizonyosodott, hogy az országos politika érdekei nem egyeznek Göd érdekével. Mi továbbra is Gödért dolgozunk, nincsenek országos politikai céljaink. Mi arra esküdtünk, hogy Göd város lakóit képviseljük. Az ő érdekükben és nem a budapesti pártközpontoknak akarunk megfelelni. Ezért azt is vállaljuk, hogy ha a mi személyünk gátja bármilyen ellenzéki összefogásnak, akkor készek vagyunk megtenni, amit a párt ránk ró. A mai nappal Göd három DK-s politikusa – Lőrincz László, Göd város alpolgármestere, Szilágyi László, a pénzügyi bizottság alelnöke, illetve dr. Tóth Ágnes, a DK Pest megyei képviselője – felfüggesztette párttagságát. Ahogy eddig, a továbbiakban sem nyilatkozunk ebben az ügyben a sajtónak – idézte a lap Szilágyi László bejegyzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!