Ország-világ

2020.07.09. 18:50

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás – többek között – a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti.

Résztvevők székely zászlókkal a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen a budapesti Hősök terén 2019. március 10-én.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A jó hírt Varga Judit igazságügyi miniszter közölte Facebook-oldalán. A politikus kifejtette:

a mindenki javát szolgáló megoldás lehetővé teszi, hogy a koronavírus-járvány miatt ellehetetlenült aláírási folyamat a kiesett idővel meghosszabbodjék.

„Örülök, hogy sokunk fellépésének köszönhetően eredményt tudtunk elérni!” – tette hozzá Varga Judit.

A példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint 1 millió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés. Azonban az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, miszerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.

„Vegyünk egy újabb lendületet! Ne feledjük, együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!”

- buzdított a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!