viszály

2017.08.09. 09:10

Folyamatosan romlik a török-német viszony, Németország nem adja ki a terrorizmussal vádoltakat

Folyamatosan tovább romlik a török-német viszonyt, miután a Németország nem hajlandó kiadni Törökországnak azt a 4500 embert, akiket a törökök terrorizmus támogatásával vádolnak – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerdán az M1-en.

Nógrádi szerint a szeptember 24-ei német választások előtt semmiképpen sem kerülhet sor a kiadatásukra. A 4500 ember között vannak a törökországi puccskísérlet után a németektől menedékjogot kérő katonák, rajtuk kívül a PKK, vagyis a Kurdisztáni Munkáspárt tagjai, akiket Törökország terroristaként tart nyilván, valamint a Gülen-mozgalomhoz tartozók. Európai részről máig nem fogadják el, hogy Fethullah Gülen hittudós szervezete részt vett volna a puccsban – tette hozzá.

A viszony elmérgesedését jelzi az is, hogy az Iszlám Állam ellen harcoló német egység az incirliki légibázisról Jordániába tette át székhelyét. A konyai bázison maradt német katonákat pedig csak NATO-delegációként látogathatta meg hazájuk parlamenti küldöttsége – ismertette Nógrádi György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!