Czeglédy-ügy

2017.11.24. 17:08

Fidesz: Gyurcsány nyilatkozzon, hogy hova tűnt a hárommilliárd forint!

A Fidesz szóvivője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint, amit a „Czeglédy-bűnszervezet elcsalt”, és hol van az az összeg, amit nem fizettek ki a diákoknak és nyugdíjasoknak.

Puskás Imre pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a nap folyamán tanúként hallgatták meg Gyurcsány Ferenc feleségét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető Dobrev Klárát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán a Czeglédy-üggyel kapcsolatban. A politikus úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc és felesége nyakig benne vannak a Czeglédy-botrányban.

A szóvivő szavai szerint Dobrev Klárától megtudták, hogy a „Gyurcsány érdekeltségbe tartozó Altus” három alkalommal, kétszer tavaly, egyszer pedig idén utalt pénzt „Czeglédy Csaba bűnszervezetének”. Ezek 60-90 millió forint körüli összegek voltak – tette hozzá.

A nyilatkozatból még annyi derült ki, hogy Dobrev Klára ezt természetesnek tartja és gyakran megtörténik a céggel, hogy ilyenfajta kölcsönöket adnak – mondta Puskás Imre. Ez még inkább indokolja a Fidesz korábbi kezdeményezését, amikor arra kérték az MNB-t, hogy vizsgálja meg, az Altus nem hajtott-e végre tiltott pénzügyi szolgáltatást – jelentette ki.

A politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenctől most és korábban sem érkezett válasz arra, hogy miért támogatta a cég azt a „bűnszervezetet”, amely „több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalást követett el”, több mint ezer diáknak tartozik és a diákstátuszban foglalkoztatott nyugdíjasokat sem fizette ki.

A DK elnöke korábban csak annyit mondott, hogy Czeglédy Csaba az ügyvédje, a barátja és számos alkalommal igyekezett megvédeni a férfit – emelte ki a kormánypárti politikus.

Puskás Imre azzal összegzett, hogy nem kaptak választ arra, miért olyan fontos ez a „bűnszervezet” Gyurcsány Ferencnek és a baloldalnak, hogy jelentős összegekkel pénzelték az elmúlt években. Arra sem érkezett válasz, hogy valójában milyen szerepet játszott Czeglédy Csaba ebben a bűnügyben – tette hozzá.

Joggal merül fel a kérdés, hogy Czeglédy Csaba „a baloldal, a DK, az MSZP, Gyurcsány strómanja volt, és ezek az elcsalt összegek” nemcsak magánszemélyek számláira, hanem baloldali pártok páncélszekrényeibe kerültek, hogy így finanszírozzák őket – közölte a szóvivő.

A parlament rendkívül helyesen és példamutató módon foglalt állást a kérdésben, és rendkívüli gyorsasággal járt el annak érdekében, hogy az érintett fiatalok megkaphassák a nekik járó pénzt – reagált egy kérdésre Puskás Imre. Az Országgyűlés nem a bűnügyben foglalt állást, csak abban, hogy vannak károsultak és az ő kárukat meg kell téríteni a költségvetésből – tette hozzá.

Dobrev Klára kecskeméti meghallgatását követően egy rögtönzött sajtótájékoztatón furcsának nevezte a délelőtti eljárást, mert mint mondta, a nyomozó „egyetlen egy olyan kérdést sem tudott feltenni, ami az előtte lévő papírokból ne derült volna ki”. Beszélt arról is, hogy a nyomozóval közölte, szerinte „ez egy politikai indíttatású eljárás”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!