Felfüggesztették a kiadatási törvénytervezet vitáját Hongkongban

Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette szombaton, hogy határozatlan időre felfüggesztettek a nagy társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezettel kapcsolatos minden munkát.

A következő lépésekről azután döntenek, hogy konzultáltak a pártokkal.

A kormány nyílt és alázatos lesz ebben, elfogadja a kritikát, és nem akar határidőt szabni a megállapodásnak – tette hozzá. „A hongkongiak békés és nyugodt életet szeretnének, és egy felelős kormánynak a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állítania a társadalom nyugalmát” – jelentette ki.

ocsánatot kért azért, amiért – szavai szerint – kormánya nem tudta meggyőzni a közvéleményt a tervezet helyességéről, de közölte, hogy nem vonta vissza az előterjesztést. „Újra megpróbáljuk, amint a körülmények lehetővé teszik” – szögezte le.

A Reuters hírügynökség értékelése szerint ez az egyik legjelentősebb meghátrálás a különleges igazgatású kínai terület törvényalkotási folyamatában azóta, hogy a volt brit gyarmat 1997-ben visszakerült Peking fennhatósága alá.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt heves tüntetések voltak, amelyeken több összecsapás történt a rendőrökkel. Ezekben mintegy 80 ember megsebesült, köztük 22 rendőr.

A törvénytervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélhetne a jog adta lehetőséggel, melyet a politikai menekültek ellen használhatna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

A törvénytervezet ellen már több alkalommal tüntettek Hongkongban. Az eddigi legnagyobb tüntetés múlt vasárnap volt, ezen egyes becslések szerint több mint egymillióan vettek részt. Ez volt a legnagyobb megmozdulás a városban azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státust élvező Hongkong az „egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni befolyását.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
szponzorált tartalom
A legjobb fiatal zeneművészek díja
szépen csillog
Hosszú 200 vegyesen, Szabó Szebasztián 50 pillangón aranyérmes
fortuna / 8 perce
Többeknek kedvezett a szerencse szombaton
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Gyász
,,A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Szücs Mária Mara óvónéni A Megváltó Nővérekhez tartozó Róza nővér életének 96. évében elhunyt. A gyászmise 2019. december 9-én, hétfőn, 13 óra 15 perckor lesz Öttevényen, temetése 14 órakor a régi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gyökeresné Szabó Lívia 54 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 9-én, hétfőn, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Király László életének 65. évében elhunyt. Halottunktól hamvasztás után, szűk családi körben vettünk búcsút. Emlékét megőrizzük. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fekete Mihályné Kosun Magdolna 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 11-én, szerdán, 14 órakor lesz Környén, a Római katolikus templomban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Müller János 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, kedden, 11 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Somogyi Ferencné született Salamon Piroska 81 éves korában rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, az új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Pihenj Te drága szív, Megszűntél dobogni, Szerető jóságod Nem fogjuk feledni." Fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen Kertész-Farkas László halálának 5. évfordulóján. Feleséged és fiad
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Járóka Józsefné Tóth Piroska Róza 81 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, kedden, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Holczinger Lászlóné Jutka néni életének 87. évében elhunyt. Hamvait - végakaratának megfelően - szűk családi körben helyeztük végső nyugalomba. Emlékét örökre megőrizzük! A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Müller Jenőné Wéber Izabella életének 90. évében türelemmel viselt, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 7-én, szombaton, 11 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Horváth Péter a KOMÉP egykori dolgozója 90 éves korában elhunyt. Hamvainak szentmisével egybekötött búcsúztatása 2019. december 6-án, pénteken, 10 órakor lesz Tatabányán, a kertvárosi Szent Erzsébet templomban. Kérjük, részvétüket 1-1 szál virággal fejezzék ki! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lévai Dénesné Szadai Irén életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 7-én, szombaton, 14 órakor lesz a neszmélyi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csonka Istvánné Pongrácz Julianna 89 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. december 5-én, csütörtökön, 13 órakor lesz Kocson, a református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, S akit szeretünk, azt nem felejtjük el." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Heizer József az Alfen Kft. nyugdíjasa 69 éves korában türelemmel viselt, rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 5-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fábián Tiborné 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 6-án, pénteken, 15 órakor lesz Naszályon, a katolikus temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy id. Veréb Lajosné Nánási Erzsébet 2019. november 21-én életének 89. évében elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2019. december 4. napján, 14 órakor lesz a tatabányai újtelepi temető régi ravatalozójában református szertartás szerint. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bauer Ferencné Polgár Erzsébet 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. december 5-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Bartal József halálának 1. évfordulóján. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hörömpöli István 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 4-én, szerdán, 14 órakor lesz a kömlődi temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bosnyák Mária Ria 75 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 3-án, kedden, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Kérjük, részvétüket 1-1 szál virággal fejezzék ki! A gyászoló család
Ahogy régen / 2 órája
Hatalmas gombokat a dédpapa is eltalál a mobilon
megelőzés / 2 órája
Még mindig érdemes beadatni a védőoltást
újdonság / 3 órája
Izgalmas alkotók és rég hallott művek az Opera francia évadában
megbomlik az egyensúly / 5 órája
Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból
mindenkinek tennie kell / 5 órája
Áder János: sorsdöntő évek előtt állunk
foci / 5 órája
A Vasashoz látogat a Dorog
Kemma.hu