Szép eredmény

2018.01.25. 07:24

Felére csökkent az időskorúak elleni bűncselekmények száma

Egyre kevesebb időskorú válik bűncselekmény áldozatává, a regisztrált elkövetések száma 2013 óta a felére csökkent.

Tavaly országosan mintegy 28 ezer hatvan év feletti állampolgár esett áldozatul valamilyen bűncselekménynek, azonban ez a szám csak a fele annak, amelyet 2013-ban regisztráltak – írja a Magyar Idők csütörtöki számának egyik cikkében.

A lap a Belügyminisztériumtól megtudta: Budapest és Pest megye után Borsodban volt a legtöbb időskorú sértett 2017-ben. Ez utóbbi térségben néhány éve még évente négyezer felett volt azoknak a nyugdíjasoknak száma, akik valamilyen bűncselekmény áldozatává váltak, de tavaly már csak körülbelül kétezer idős sértettet tartottak számon.

A bűncselekmények többsége csalás, lopás és testi sértés, de nem ritka a rablás és a gyilkosság sem, az elmúlt évben öten vesztették életüket Borsodban.

A fővárosban több mint hétezer, míg Pest megyében csaknem háromezer sértettet regisztráltak tavaly ebben a korcsoportban, és szintén a csalás, a lopás és a testi sértés volt a leggyakoribb. Budapesten és a megyében összesen tizenöt esetben indult eljárás olyan gyilkosságok miatt, amelyek áldozatai idősek voltak.

A bűnügyileg fertőzött megyék táborába tartozik Jász-Nagykun-Szolnok is.

A Dunántúl északi és nyugati felén viszont az adatok szerint „nyugalmas a nyugdíjasok élete”. A legjobb eredményeket a határ menti Vas megye tudhatja magáénak, ott elenyészően kevés idős ember esett áldozatul csalásnak vagy lopásnak. Sőt ebben a térségben tavaly egyetlen rablás és gyilkosság sem fordult elő. Nógrád megye is élen jár: tavaly mindössze 28 testi sértést, három rablást és egy gyilkosságot jegyeztek fel az erőszakos ügyek listájára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!